2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

A sorosozás megy, az elszámolás nem

2017. augusztus 29., kedd 19:13, frissítve: kedd 19:38

Sorosozik, de arról továbbra is hallgat a Fidesz, hogy mennyit költenek a Jobbik elnökét lejárató telefonos kampányra. Az ellenzéki párt kommunikációs vezetője közben feljelentést fontolgat, ugyanis bár adatait soha nem adta meg a Fidesznek, és nem is nyugdíjas, őt is megtalálta a kormánypárt akciója.

Orbán Viktor vagy Európa? – ezzel a címmel tart kampánynyitót szombaton a Demokratikus Koalíció. A Gyurcsány Ferenc vezette párt ezután telefonos kampányt is indít, ugyanebben a kérdésben.

„Egész egyszerűen arról szól, hogy sima gombnyomással reagálhatnak az emberek, hogy Orbánt vagy Európát szeretnék? Mi meg tudjuk győzni az embereket, hogy az EU-hoz való tagságunk sokkal fontosabb, mint az, hogy Orbán Viktor kivezesse az országot az EU-ból, és ezzel végleg tönkretegye az országot” – mondta Gréczy Zsolt, a párt szóvivője.

„Gyurcsány Ferenc és pártja valójában Magyarországon a Soros-terv végrehajtásán dolgozik” – ez a Fidesz véleménye a DK akciójáról. A kormánypárt közben folytatja telefonos kampányát Vona Gábor Jobbik-elnök lejáratására a nyugdíjasok körében. Arról ugyanakkor Hidvéghi Balázs szóvivő továbbra is hallgat, hogy mennyit költenek rá.

– A költségekről a végén fogok tudni beszámolni önöknek, ez attól függ, hogy hány embert érünk el a telefonhívásokkal, hiszen ahol nem válaszolnak a hívásokra, az nem jelent költséget, az e-mail-küldésnek meg nincs mérhető költsége. De a kampány végeztével erről információkat fogunk adni.
– De nincs is semmilyen keretösszeg? Gondolom, azért valamennyit előre terveztek erre, nem?
– Nincs ilyen keretösszeg, de nem is számítunk jelentős költségre. Ha a kampány lezárult, erről tájékoztatást fogunk adni.

 

A Jobbik azonban nem vár. Közérdekűadat-igényléssel kérik ki az adatokat.

„Orbán Viktor válaszoljon arra, hogy ezt a hazug, rágalmazó, manipulatív kampányt milyen pénzből finanszírozzák? És milyen adatbázis alapján folytatják? Ezek nagyon fontos kérdések, tudni kellene azt, hogy esetleg milyen közpénzeket használnak fel, hiszen a közpénz az valamennyiünk pénze” – jelentett ki Szilágyi György. A Jobbik kommunikációs vezetője egyébként feljelentést fontolgat. A Fidesz telefonos kampányában ugyanis őt is megkeresték, annak ellenére, hogy soha nem adta meg adatait a kormánypártnak, és még csak nem is nyugdíjas.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!