2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

A sertéspestis okozta károk megtérítését várja a kormánytól az MSZP

Hír TV

2018. június 19., kedd 15:31, frissítve: kedd 16:05

Harangozó Gábor szerint a kormány hazudik, amikor azt állítja, hogy Brüsszel nem enged a minimálisnál több támogatást adni a gazdáknak. A politikus azt mondja, az Európai Unió létrehozott egy úgynevezett jövedelem stabilizációs eszközt, amelynek segítségével kártalanítani lehet a gazdákat.

„A magyar kormány, amikor ez lehetővé vált, nem vezette be. Jómagam nyújtottam be egy indítványt, jó másfél évvel ezelőtt, amiben azt indítványoztam, hogy a Magyarországon is ezt az eszközt vezessük be, tehát az uniós források, amik rendelkezésünkre állnak, használjuk arra, hogy ilyen esetekben kompenzálni lehessen a gazdákat. A kormányzat azzal utasította el a javaslatomat, és így aztán a bizottság is leszavazta, hogy egyetértenek vele, meg is kell csinálni, és dolgoznak a részletek kidolgozásán” – közölte Harangozó Gábor, a párt elnökségi tagja.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!