2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

A rezsibiztos Lázár miatt magyarázkodik

2017. március 18., szombat 15:24, frissítve: szombat 16:02

Magyarázkodik Lázár János szavai miatt a Fidesz alelnöke. Németh Szilárd szerint párttársa csak az MSZMP legfelső vezetésére gondolt, amikor úgy fogalmazott, hogy a rendszerváltozásig a kommunista párt tagjai a magyarok szabadsága és önrendelkezése ellen szövetkeztek. A Jobbik elnöke kiseprűzné a közéletből az egykori MSZMP-s pártvezéreket, a frissen alakult Momentum pedig a soraiba sem veszi fel az állampárt egykori tagjait.

„Elvtársak! A feladat, amelyről itt majd határozunk, nem politikai. Több annál: történelmi” – a Magyar Szocialista Munkáspárt egyik utolsó értekezletén hirdetett új közmegegyezést Pozsgay Imre, aki ekkor az állampárt központi bizottságának tagja volt. Pozsgay Imre a rendszerváltozás után is aktív maradt. Tagja volt az MSZP-nek is, de a 2000-es években az Orbán Viktor által vezetett Nemzeti Konzultációs Testületben is dolgozott.

Aki az MSZMP tagja volt, az 1989-ig arra esküdött, hogy megakadályozza a magyarok szabadságát, önrendelkezését – ezt mondta Lázár János pénteken Hódmezővásárhelyen, egy Kádár-rendszerről rendezett kiállítás megnyitóján.

„A Fidesz–KDNP berkein belül bőven vannak MSZMP-tagok vagy olyanok, akik kiszolgálták a korábbi rendszert” – ezért is inti óvatosságra a kormánypártokat a Hír TV-nek nyilatkozó történész, aki arra is emlékeztetett: az 1980-as években minden tizedik magyar tagja volt az állampártnak.

„Nagyon sokféle ember volt közöttük. Voltak, akik jó szándékkal tették, amit tettek, hittek esetleg egy bizonyos baloldali eszmeiségben, és persze voltak karrieristák, mindenféle ember volt közöttük” – nyilatkozta Hír TV-nek Eörsi László történész.

A Fidesz alelnöke szerint Lázár János az állampárt egykori legfelső vezetésére gondolhatott. „Én az MSZMP vezetését az egyszerű, mezei MSZMP-tagoktól azért elválasztanám. Tehát nem gondolnám, hogy 800 ezer –azt hiszem, az volt a legutolsó létszám, mikor megbukott ez a bolsevik párt –, mind a 800 ezer ember bűnös lenne, vagy a hazánk elvesztését akarta volna” – így Németh Szilárd.

A Jobbik elnöke azt mondja, hogy ha rajtuk múlna, a volt MSZMP-s pártvezérek már régen nem lehetnének tagjai a közéletnek.

„Ha a Jobbik lusztrációs törvénye érvényesült volna, akkor Gyurcsány Ferenc nem lehetett volna miniszterelnök Magyarországon. Azt is hozzáteszem egyébként, hogy én a legfontosabbnak jelen pillanatban az ügynöklistáknak a teljes nyilvánosságra hozatalát tartanám a múlt tisztázása szempontjából” – mondta Vona Gábor.

A frissen párttá alakult Momentum Mozgalomnál már alapszabályba foglalták, hogy aki tagja volt az MSZMP-nek, az nem léphet be hozzájuk.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!