Országos helyett helyi kerekasztalok kellenek az LMP szerint
2016. január 30., szombat 14:10, frissítve: szombat 17:19
A helyi kerekasztalokban pedagógusok, diákok, szülők, szakszervezetek, civil szervezetek, önkormányzatok képviseltethetnék magukat – tette hozzá a politikus.
A szocialisták azt jelentették be, hogy csatlakoznak ahhoz a szerdai tüntetéshez, amelyet a Pedagógusok Szakszervezete hirdetett meg Miskolcra.
„Jövőhéten Miskolcon én személy szerint is ott fogok lenni, Hajdú-Bihar megyéből meg úgy tudom, hogy Hiller István is ott lesz, azt gondolom, hogy nagyon helyes , hogy a pedagógusok és most már a szülők és a gyerekek is ilyen mértékben felemelték a hangjukat azzal a rendszerrel szemben, ami most az oktatásban folyik” – mondta Bangóné Borbély Ildikó országgyűlési képviselő.
A borsodi megyeszékhely egyik középiskolája, a Herman Ottó Gimnázium indította el az országos méretűvé vált tiltakozást az oktatás államosítása ellen.