2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:00

A pénzt megkapták, ’56-nak nyoma sincs

2016. augusztus 22., hétfő 08:19, frissítve: hétfő 20:03

Nyertesek már vannak, a forradalmi hangulat még hiányzik. Közel 17 millió forintot ítélt oda hat vendéglátó helynek az 1956-os Emlékbizottság a forradalom hatvanadik évfordulójának méltó megünneplésére. Kapott pénzt falusi borozó és kisvendéglő is – noha a pályázatot kifejezetten romkocsmákra szabták, igaz a kiírásból a romkocsma meghatározása hiányzik.

Az egri borvidéken fekvő Demjén a fürdőjéről ismert. A hatszáz lelkes faluban egy éve nyitott meg a Demjéni Fröccs Forrás. Az italmérés üres volt, amikor hétköznap délelőtt arra járt a Hír TV. „Reggel van vendégünk, mert ilyenkor mindenki elmegy a termálba fürödni vagy a barlangba, onnan négy-öt óra felé jönnek vissza” – mondta az egyik dolgozó.

A Demjéni Fröccs Forrás pinceborozó, mégis nyert 2 millió forintot az 1956-os Emlékbizottság romkocsmapályázatán. A pályázatot kifejezetten olyan cégeknek és civil szervezeteknek írták ki, amelyek romkocsmát üzemeltetnek. A nyertes vendéglátó helyeket úgy kell dekorálni, hogy a forradalomra emlékeztesse a vendégeket a hatvanadik évfordulón. A demjéni borozóban egyelőre nincs nyoma 1956-nak.

Stábunk a Demjéni Fröccs Forrás borozó tulajdonosát, Simon Lajost is megkérdezte:

– A héten utalták a számlámra a pénzt, úgyhogy egyelőre nem volt időnk ezzel foglalkozni, de már kértünk árajánlatokat is, úgyhogy folyamatban van.
– És miket terveznek, ez mit jelent a gyakorlatban?
– Lesznek vetítések az ’56-os programmal kapcsolatban, plakátok, összejövetelek.

A fővárosi Dürer Kert 4 millió forintot nyert. Az ELTE volt épületében kialakított szórakozóhely sokkal inkább nevezhető romkocsmának, mint a demjéni pinceborozó, de a forradalmi arculat itt is hiányzik. Az üzemeltető nem állt kamera elé. Írásban azt válaszolta, hogy fontos nekik az emlékév, hiszen 1956-ban szemináriumokat tartottak az épületben.

A romkocsmát mint jelenséget a magyarok találták fel – jelentette ki a Terror Háza Múzeum programigazgatója. Tallai Gábor az intézmény főigazgatója, Schmidt Mária nevében nyilatkozott, aki az 1956-os emlékév kormánybiztosa, egyben az 1956-os Emlékbizottság társelnöke.

„Ez egy gyűjtőhely. Az volt a kérdés, hogy hogyan lehet ott olyan kulisszát teremteni, amely valamilyen szinten megnyitja az érdeklődésüket. Nem tanító bácsis felmutatott ujjra gondolok itt, hanem ami megnyitja az érdeklődésüket ’56 felé; tehát amikor odamennek a külföldi barátaikkal, azt mondják: »Nézd meg, ezek mi vagyunk, erre büszkék vagyunk, most iszunk, és elénekeljük ezt a dalt együtt, gyerünk!«” – mondta Tallai Gábor.

Schmidt Mária már tavaly novemberben, az emlékbizottság alakuló ülésén megmondta, hogy a hatvanadik évfordulón nem Nagy Imre lesz a középpontban, hanem a pesti srác. „A miniszterelnök úr azt mondta Kötcsén, hogy el kell érnünk a fiatalokat, azt a nyelvet kell beszélnünk, amelyet a fiatalok beszélnek. Ezért azt várja el tőlünk, hogy »fancy«-k, trendik és szexik legyünk” – fogalmazott a főigazgató.

2012-ben a miniszterelnök még nem tartotta szexinek és trendinek a romkocsmákat. „A romkocsmák félhomályában merengő állástalan diplomásokkal ma Dunát lehet rekeszteni, de ez se nekik nem jó, se az országnak” – mondta akkor Orbán Viktor.

Az ’56-os emlékév programjaira több mint 13 milliárd forintot költ az állam.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!