2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

A szabadság bolond körei

Következik:

Híradó 12:00

A pedagógusokat hibáztatja a szülők szakszervezete is

2016. december 12., hétfő 10:50, frissítve: kedd 15:55

Ne vegyen részt a PISA mérésekben Magyarország addig, amíg a kormány nem gondolja újra a Nemzeti Alaptantervet – ezt kéri a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete.

Szerintük a pedagógusok is hibásak abban, hogy a diákok nem tudnak írni, olvasni, számolni a 8. évfolyam végére. A szülőket képviselő egyesület arra emlékeztet: míg a pedagógusok érdekvédelmi szervezete idén a béremelésektől a Klik megszüntetéséig mindent elért, amit akart, a szülők saját pénzen küldik magántanárokhoz és különórákra a gyerekeket.

„A pedagógusokat is felelőssé tesszük, hiszen itt arról van szó, hogy nem tanítják meg a tananyagot a diákoknak. Évente kétszázötven-háromszázezer gyereket buktatnak meg, ötvenezer gyerek kerül évfolyamismétlésre, és hát ennek egyértelmű, hogy nem azért van ez, mert a gyerekek buták, a magyar gyerekek butábbak, mint a koreai gyerekek. Hanem azért, mert hát nem tanítják meg őket rendesen, vagy azért nem mert olyan megtaníthatatlan mennyiségű a tananyag, vagy azért, mert nincsenek felkészülve szakmailag erre a feladatra” – mondta el Keszei Sándor, a szakszervezet elnöke.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint túlzás, hogy mindent elértek, amit szerettek volna. Mendrey László példaként említette a közoktatási rendszer rendszerszintű átalakítását, amiből semmi sem történt meg. Az elnök ugyanakkor hozzátette, nem szeretnének abba a csapdahelyzetbe kerülni, hogy vitába szállnak a szülőkkel. A szakember azt mondta, a tananyagból lehetett következtetni a rossz nemzetközi eredményekre.

„El kell ismerni, hogy nyilván minden érintett résztvevőnek van felelőssége a kialakult helyzetben, nem azonos mértékben, természetesen. Mi azt látjuk, hogy a kialakított körülmények között és feltételrendszerek között, a megnövelt tananyag és a tananyag minősége, ahogy az is, mit kell tanítani, ezt az eredményt – szó szerint értsék – kellett eredményezze, nem jöhetett ki más. Az, hogy itt egy jól kialakított csapdahelyzetbe belesétáljunk, hogy akkor a két legnagyobb szereplője az oktatásnak, a szülők és a pedagógusok egymásnak essenek, ennek én nem látom értelmét, ez kizárólag a kormányzat érdekét szolgálja. Régi, jól bevált taktikája az oszd meg és uralkodj, én nem gondolom, hogy ebbe bele kéne mennünk” – reagált Mendrey László.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!