A pedagógusok mellett a tűzoltók is várják a pénzüket

KK, 2016. január 8., péntek 20:46
Folyamatosan gondok vannak a pedagógusok járandóságainak utalásával – a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint. Van, aki hónapok óta hiába várja útiköltség-térítését. Az államkincstári bérszámfejtő rendszer hibái miatt a tűzoltók egy része sem jutott hozzá decemberi fizetéséhez az érdekvédők szerint.

Még mindig nem kapták meg a pedagógusok a számukra törvényben biztosított útiköltség-térítésüket a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól. Ezúttal kéthavi lemaradás van, de nem ez az egyetlen gond, mondja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke.

„A jogos juttatásaikhoz nem tudnak hozzájutni időben, nem kapják meg őket időben. Kaptunk olyan jelzést, amelyik arról szólt, hogy még decemberben kifizették a bér egy részét, nem tudni, hogy a másik felét, egy kisebbik harmadát miért nem, egyharmadát miért nem fizették ki. Hallottunk olyat, akik megkapták időben, és hát konkrét, személyes tapasztalatom van arról, hogy valaki még január 6-án sem kapta meg a fizetését, és most nem azokról az egyéb juttatásokról beszélek, amikkel a Klik november óta ismét tartozásban van” – állítja Mendrey László, a PDSZ elnöke.

A pedagógusok mellett a tűzoltók is várják a pénzüket

A pedagógusok egy része mellett a tűzoltók sem kapták meg teljes decemberi fizetésüket a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete szerint. Az elnök azt mondja: az államkincstári bérszámfejtési rendszerrel van gond. „Megkapták páran azokat a jubileumi pénzeket, ami több tíz év szolgálat után jár nekik, és a rendszer ezeket a pénzeket úgy könyvelte el, úgy ismerte fel, mintha ez fizetéselőleg lenne, és a következő hónapban pedig hatvanezer forintot levontak a fizetésükből. Az abszurd, hogy ha másik oldalról nézzük a történetet, az egyik kolléga egy gyakorlaton apró hibát vét, már rögtön felelősségre van vonva, itt viszont több száz, több ezer embernek nem úgy érkezett meg a fizetése, mint ahogyan kellett volna, és felelős a mai napig nincs” – mutatott rá Salamon Lajos.

A szakszervezeti vezető ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a bérek kifizetéséről szóló igazolásokat több hónapos késéssel kapják meg a munkáltatóktól a dolgozók, így csak utólag tudják ellenőrizni, hogy a számlájukra érkező pénz mit tartalmaz.

hirdetés
Legfrissebb
Legolvasottabb
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása