2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

A pánik miatt hiánycikk lett a vakcina

2017. február 4., szombat 11:35, frissítve: vasárnap 13:45

Két gyerek is meghalt decemberben agyhártyagyulladásban. A cseppfertőzéssel terjedő betegség ellen oltással lehet védekezni, a vakcina azonban nagyon drága, és a halálesetek okozta pánik miatt mostanra hiánycikké is vált.

December elején egy budapesti gimnazista, szenteste előtt egy nappal pedig egy Borsod megyei kisgyermek halt meg agyhártyagyulladásban. Mindkettőjük haláláról beszámolt a sajtó. Varga Dorottya ismerte a budapesti áldozatot, az ő halálának hírére döntöttek a szülők úgy, hogy beoltatják lányukat.

– Sajnos a legutolsó esetben érintettek voltunk, mert ismertük személyesen is.
– A Veres Pálné Gimnáziumban tanuló fiút?
– Igen.
– Oda jár egyébként Dorottya is?
– Nem, csak ismertük. Úgyhogy azt gondoljuk, hogy ez nagyon fontos, mert ez bármikor bárkivel megtörténhet.

A betegség cseppfertőzéssel terjed, tünetei az influenzáéhoz hasonlók. Órák alatt végzetes lehet, a betegek ötöde belehal az agyhártyagyulladásba – mondja a Budai Oltóközpont vezetője.

„A veszélyeztetett korosztály abszolút értelemben a 25 év alattiak, ezen belül is inkább kiemelném az 1 év alattiakat” – mondta Béres Zsuzsanna, a Budai Oltóközpont vezetője.

Egy ideig a kórokozó baktérium C törzse ellen oltották a gyermekeket, vissza is esett a fertőzések száma. Csakhogy a baktérium mutálódott, és az utóbbi tíz évben már a B törzs okozta a halálesetek több mint felét.

„Csak akkor lehet ez ellen védekezni, ez ellen a baktérium ellen, hogyha széles körben tudjuk az oltást biztosítani a páciensek számára. És a jelenlegi árak mellett egyszerűen szociálisan ez nem lehetséges” – hangsúlyozta Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.

A B típusú agyhártyagyulladás elleni oltás közel 40 ezer forintba kerül. A csecsemőknek négy adagot kell beadni, hogy hatásos legyen.

Az egyik budai patikába külföldről szállított a gyógyszer-nagykereskedő vakcinát. A decemberi halálesetek pánikhoz vezettek, a pánik miatt pedig hiánycikk lett az agyhártyagyulladás elleni oltás. A Gyógyszerészeti Intézet azt ígérte, hogy január második felére feltölti a készleteket.

„Hát, feltöltésről nincs szó, ez a bizonyos A, C variáns, az olcsó, ez azóta se beszerezhető, a Bexsero, a B variáns, ami ilyen nagyon drága, az pedig ilyen módon, hogy külföldről hoztak be, elosztottak patikák között néhány darabot, hogy ha valaki türelmesen végigjárja a patikákat talán egyet-egyet sikerül, de ez nagyon kevés volt, ez a mennyiség, tehát a pánikhoz képest kevés” – így Bölcs Judit gyógyszerész.

Noha a baktérium B törzse ma már veszélyesebb a C-nél, a kormány mégis a C törzs ellen védő oltást tette ingyenessé januártól, de csak kétéves kor alatt.

– Ön szerint indokolt lenne-e az, hogy mondjuk a B típusú vakcinára valamekkora támogatást vagy ingyenességet határozzon meg az állam?
– Az alapmeggyőződésem azt mondja, hogy tegyük minél inkább elérhetővé mindenki számára a lehető legtöbb védőoltást.

Perjési Ábel orvosszakmai vezető, Heim Pál Alapítvány

A védőoltásokra az ÁNTSZ tesz javaslatot, de a kormány dönt, hogy melyik lehet ingyenes vagy támogatott.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!