2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:05

A miniszteri biztosok országa lettünk

Hír TV

2017. október 21., szombat 15:23, frissítve: szombat 16:41

Puritán kormányzást ígért, mégis minden korábbinál nagyobb a kormányzati bürokrácia az Orbán-kabinetben. Célpont műsorunk összeszámolta, hogy csak a biztosok száma idén már meghaladta a százat.

Az állami apparátus fenntartása még sohasem volt olyan drága, mint most. A kormányzat egyre több embert fizet. A Miniszterelnökség idén már 10,2 milliárd forintot költhet bérekre, s a Nemzetgazdasági Minisztériumnál is ugrásszerűen megnőttek a kiadások, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Külgazdasági és Külügyminisztérium fenntartása pedig kétszer annyiba kerül, mint öt éve.

„Úgy gondolom, hogy ha vannak jó emberek ma Magyarországon, akik az ország ügyét szolgálhatják, azoknak lehetőséget kell biztosítani úgy, hogy ez természetesen észszerű és gazdaságos legyen. Meggyőződésem szerint ezt az arányt sikerült tartani az elmúlt időszakban” – mondta Lázár János kancelláriaminiszter.

Az Orbán-kormány a biztosok számával is rekordot döntött. Idén volt olyan időszak, amikor 102 biztost fizettek a magyar állampolgárok – számolta össze Célpont című műsorunk.

„Ahelyett, hogy létrehoztak volna egy olyan kormányzati struktúrát, ahol minden feladatnak alapból megvan a felelőse – ezeknek a biztosoknak egy része ilyen. A másik pedig a káderkeringő, tehát hogy el kellett helyezni embereket” – vélekedett Ceglédi Zoltán politológus.

Egységes komolyzenei koncepció kialakításáért és a végrehajtásának koordinálásáért felelős miniszteri biztos, tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott – úgy tűnik, minden részterületnek saját biztosa van. Külön ember foglalkozik a nemzeti ásványvagyon hasznosítására irányuló feladatokkal is.

Kasó Attila, a nemzeti ásványvagyon hasznosítására irányuló feladatokért felelős miniszteri biztos megpróbálta összegezni feladatait.

– A talajjavítás, talajerő-utánpótlás témája ásványi anyagokból, ez önmagában marha nagy terület.
– És azt ön egyedül viszi?
– Hát, nem lehet semmit sem egyedül vinni. Úgy mondanám, hogy koordinálok benne. Embereket hozunk össze, részt veszünk dolgokban.

Visy Zsolt, a Római Birodalom és a dunai limesek elismert szaktekintélye is miniszteri biztos. Feladatkörének leírása sem rövid: a Római Birodalom határai, a dunai limes magyarországi szakasza elnevezésű, világörökség-várományos helyszínnek a világörökségi jegyzékbe való jelölésével összefüggő teendők ellátásáért, valamint a Hajógyári-szigeten fekvő helytartói palotának mint a magyarországi limes egyik legjelentősebb elemének bemutatásával összefüggő feladatok koordinációjáért is felelős.

„A római limes önálló világörökségi helyszínek sorozatából áll majd össze, hogyha meglesz, tehát nem egyetlen világörökségi helyszín lesz, mint ahogy korábban volt. Ez lényeges változás, és Európában összesen a már meglévővel együtt négy helyszíne lesz a római limesnek mint világörökségnek” – ismertette Visy Zsolt. A szakember nem tudta megmondani, hogy szerinte a kabinet miért rá, és miért nem egy minisztériumi szakemberre bízta a feladatot.

„Ez ennek a siralmas kormánynak a lenyomata, tényleg hat és fél soros titulusokat kell olvasgatni, amelyek rengeteg közpénzbe kerülnek, fogalmunk sincs, hogy mit takarnak, milyen munkát végeznek, kik végzik, miért kapták ajándékba, miért cserébe. Átlátható kormányzati struktúra, tárcákkal, jól beosztott vezetői státusokkal – így nagy kamu az egész” – értékelte a helyzetet az LMP társelnöke, Szél Bernadett.

Apáti István Jobbik-alelnök szerint miniszteri biztosból, miniszterelnöki biztosból, miniszterelnöki megbízottból, államtitkárból és helyettes államtitkárból „nemcsak Dunát lehetne rekeszteni, hanem az összes magyarországi folyót el lehetne rekeszteni. Ha ezeket összeadjuk, akkor azt látjuk, hogy sokkal rosszabb a helyzet, mint korábban”.

Az elmúlt egy évben összesen 80 miniszteri, 5 miniszterelnöki biztos volt, illetve 17 miniszterelnöki megbízott. Ezenfelül 12 minisztert, 56 államtitkárt és 113 helyettes államtitkárt, valamint 13 kormánybiztost fizetnek az adófizetők.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!