2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

A kutyát nem érdekelte a Soros elleni harc Lázár fórumán

Hír TV

2018. január 19., péntek 12:55, frissítve: csütörtök 09:52

Hiába a kormánypropaganda, Soros György és az illegális bevándorlók helyett a rossz utak és buszmegállók, illetve a szakadozó vagy hiányzó villamosenergia-hálózat érdekelte a Hódmezővásárhely-Erzsébeten élőket. A Lázár János választókerületéhez tartozó néhány száz fős külterületi városrészben nagyobb rendőri jelenlétet és polgárőrséget is szeretnének az emberek.

Lakossági fórumot tartottak Erzsébeten csütörtök este. A helyieket nem a Soros György elleni harc izgatja, hanem a szinte járhatatlan másfél kilométeres út Hódmezővásárhely és Erzsébet között. Évtizedek óta nem újították fel, ráadásul egy éve egyre több kamion jár erre, megkeserítve az út mentén lakók életét. A miniszter megígérte, hogy elintézi a súlykorlátozó táblát és a felújítást.

„A mezőhegyesi gazdaság autópálya-összekötése miatt útkorszerűsítés lesz. Megpróbálok beszélni a közúttal, hogy ebből az irányból is, Tótkomlós–Mezőhegyes, Tótkomlós–Hódmezővásárhely vonatkozásában nézzék meg, mibe kerülne az útnak a rendbetétele, de ez az Erzsébet–Hódmezővásárhely, illetve Erzsébet–Hódmezővásárhely–Tótkomlósi út általában is felújításra szorul, mert megöregedett, elhasználódott, és ezzel valamit csinálni kell. Tehát mindenféleképpen szorgalmazzuk, illetve biztassuk a Közutat ebbe az irányba” – fogalmazott a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Vannak tanyák, ahol szégyenszemre még mindig áram nélkül élnek az emberek, máshol akadozik a szolgáltatás, hívta fel a fórum közönsége a helyi képviselő, az alpolgármester és a miniszter figyelmét. Lázár János így arra is ígéretet tett: egyeztet az áramszolgáltatóval, hogy javuljon a helyzet.

– Külső-Erzsébeten meg a villamoshálózatnak a felülvizsgálata, ami részben a Démász felé az én dolgom is, csak tisztázni kellene, hogy a Hódagrónak milyen érdeke van, támogató vagy ellenző érdeke. Jó. És akkor mikor avatjuk a kultúrházat valami mulatsággal? Ez a sok munka, csak dolgozunk állandóan…
– Első az út! – hangzott a bekiabálás.

A lakossági fórumot Lázár János azzal zárta, a választók találkoznak még vele, mert április 8-a előtt a választási programjáról is tájékoztatja majd a hódmezővásárhely-erzsébetieket. A fórumon résztvevők között volt, aki megjegyezte: hogyha út lesz, szavazat is lesz.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!