2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

A kötvényvásárlást ne mossuk össze az illegális bevándorlással

2015. július 8., szerda 16:40, frissítve: csütörtök 07:09

A letelepedési kötvényt nem lehet összehasonlítani az illegális bevándorlással, hiszen aki államkötvényt vesz, hasznot hajt az országnak – mondta a kormányszóvivő. A PM szerint egyedül az állam veszít a kötvényeken, az offshore cégek gazdagodnak. A Jobbik maffiózók és terroristák betelepülésétől tart.

Több mint 2500 külföldi állampolgár vásárolt letelepedési kötvényt a 2013-as bevezetése óta. Az ezáltal szerzett engedéllyel szabadon mozoghatnak a schengeni övezeten belül. A kormányszóvivő szerint a kötvényeket csak szigorú ellenőrzés után lehet megvásárolni. Kovács Zoltán hangsúlyozta: éppen ezért nem szabad összemosni egy Magyarországra hasznot vállalkozókat az illegális bevándorlással.

„Itt nem pénzkérdésről van elsősorban szó, bár nyilvánvaló, és ezt mindig is tartottuk, hogy aki befektetési szándékkal jön ide, aki munkahelyeket akar teremteni, üzleteket akar csinálni, az jól teszi, ha ide fektet, Magyarországra. Ne felejtse el, hogy a letelepedési kötvény befektetés, amelynek az ellenértékét vissza fogják kapni, kölcsönösen előnyös üzletről van szó” – mondta Kovács Zoltán.

A letelepedési kötvények döntő többségét kínai és orosz állampolgárok veszik. A Jobbik szerint maffiózók vagy terroristák is élhetnek a lehetőséggel, ezért a nemzetbizottsági bizottságban vizsgálnák az esetet. „Úgy is mondhatnám, hogy ez szimbóluma, vagy ha úgy tetszik, melegágya a Fidesz-korrupciónak. Ennél pofátlanabb és gátlástalanabb korrupciós eszközt – hát van belőle jó néhány, de – nem sokat találtak ki még itt, Magyarországon sem” – fogalmazott Mirkóczki Ádám szóvivő.

A Párbeszéd Magyarországért szakszóvivője azt állítja, hogy a kötvények hasznát az állam helyett magáncégek fölözik le. „Gyakorlatilag egyedül a letelepedési kötvényeket forgalmazó cégek járnak jól ezekkel a kötvényekkel, és azok a bankok, amelyek ezeket a hiteleket kiadják. Gyanús az egész, különösen akkor, amikor tudjuk, hogy azok az offshore cégek, amelyek forgalmazhatják a letelepedési kötvényeket, a gazdasági bizottságtól kapják a működési engedélyt, mely bizottságnak a jól ismert Rogán Antal a vezetője” – mondta Barnabás Richárd, a PM szakszóvivője.

A kiválasztott, legtöbb esetben offshore-hátterű közvetítő cégek kötvényenként 23 millió forintot keresnek, s arról nem kötelesek nyilatkozni, hogy mekkora költségük van az ügyleteknek. A letelepedési kötvényekre másfél év alatt közel 200 milliárd forintot fizettek be külföldi állampolgárok.

A Magyar Nemzet írt arról, hogy már csaknem hétezer külföldi kapott letelepedési engedélyt államkötvény-vásárlással. Az orosz és kínai állampolgárok 300 ezer euró névértékű, ötéves futamidejű államkötvényt vásároltak. A hazai törvények szerint fél év után nemcsak letelepedési engedélyt kaptak, hanem családtagjaikat is Magyarországra hozhatták.

Magyarország kész visszafogadni a menekülteket

Két hét szünet után Magyarország ismét kész fogadni az Európai Unióból visszaküldött menedékkérőket. A Bruxinfo értesülései szerint erről tájékoztatta hétfőn a kormány az európai partnereket és az intézményeket. A kabinet még június végén, a déli határon kialakult migrációs helyzet miatt kért türelmet a dublini egyezmény alkalmazásával kapcsolatban. A Bruxinfo úgy tudja: az Európai Bizottság rövidesen tényfeltáró missziót küld Magyarországra a menekültügyi helyzet felmérésére.

Újabb illegális határátlépők

Legutóbb több mint hatszáz illegális határátlépőt fogtak a rendőrök Csongrád megyében, a legnagyobb számú csoportot Röszke külterületén.

„A készenléti rendőrség járőrei hétfőn, az esti órákban Röszke közelében állítottak meg egy magyar rendszámú kisbuszt, amelyet egy magyar férfi vezetett. A rendőrök a gépkocsi ellenőrzése során huszonnégy illegális bevándorlót találtak a raktérben megbújva. A Szegedi Határrendészeti Kirendeltség egyenruhásai kedd délután Ásotthalom külterületén állítottak meg egy olasz honosságú személygépkocsit. A járműben a szerb sofőrön kívül három szír és tizenöt iraki állampolgár utazott, akik magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni. A sofőrök ellen embercsempészés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás” – közölte Várkonyi Gergely, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!