Hír TV

A kormánynak akart dolgozni, most ellene tüntet

KaG, 2014. november 28., péntek 19:06, frissítve: szombat 10:14
Szakmai tapasztalatot akart szerezni a Miniszterelnökségen, ezért jelentkezett tavaly gyakorlatra a kormányellenes tüntetések egyik főszervezője. Nemes Balázs végül nem ment át a kancellária vizsgáin, ezért kellett távoznia a programból. A Hír TV úgy értesült: a tüntetések több szervezője ellen volt vagy van folyamatban büntetőeljárás. A Párbeszéd Magyarországért aktivistája, Kalocsai Kinga ellen személyi szabadság megsértése miatt, Várady Zsoltnál, az Iwiw alapítójánál pedig 2003-ban kábítószert találtak a rendőrök.

A közfelháborodás napjának főszónoka, Nemes Balázs nemcsak a szocialista kormányoktól, hanem az Orbán-kormánytól is elhatárolódott, pedig korábban még ő is a Miniszterelnökségen akart dolgozni. 2013 tavaszán jelentkezett a gyakornoki programba: a pályázaton 13 jelöltet választottak ki.

„Én a Miniszterelnökség gyakornoki programjára jelentkeztem, tudva, hogy nem sok esélyem lesz bejutni mivel korábban részt vettem a diáktüntetéseken, és politikailag nem volt túl szimpatikus a légkör nekem a tanulmányaim miatt. A szakmai tapasztalatokra volt szükségem és ezért mentem oda. Majd két hónappal később előálltak azzal, hogy nekem ott nincsen maradásom, de konkrét indoklást nem kaptam” – mondta a Hír Televíziónak Nemes Balázs.

A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint a gyakornokoknak minden állomásnál vizsgát kellett tenniük, és – ahogy fogalmaznak – így hullott ki Nemes Balázs is.

A kormánynak akart dolgozni, most ellene tüntet

Az elmúlt hetek tüntetéseinek egy másik főszervezője Várady Zsolt. Az Iwiw alapítójáról a Hír TV derítette ki, hogy 2003-ban kábítószerrel való visszaélés miatt korábban büntetőeljárás indult ellene – ezt maga az érintett is megerősítette.

– Korábban önnek már meggyűlt a baja a hatóságokkal, kábítószerrel való visszaélés miatt volt már ön ellen eljárás, […] ez valóban így van, vagy cáfolja?
– Egyszer volt ilyen igen.

Az interjú után nem sokkal nyilvánosságra hozta rendőrségi ügye dokumentumait, és facebookos bejegyzésében azt írta: azért indult támadás ellene, mert veszélyessé vált a kormány számára. Azt fontolgatja, hogy vizsgálatot kezdeményez a Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatóságnál, amiért a büntetőeljárásáról szóló információ kikerült a sajtóhoz.

Várady mellett a kormányellenes tüntetések több szervezője ellen volt vagy van folyamatban büntetőeljárás. A Párbeszéd Magyarországért aktivistája, Kalocsai Kinga ellen személyi szabadság megsértése miatt, ő végül közkegyelem miatt nem kapott büntetést.

Szigetvárinak belefér

„Kalocsai Kingának, aki tudomásom szerint kilépett a PM pártból, és elismert tüntetésszervező, mi magunk is sokat segítettünk a jogi eljárásokban – mondta a Hír TV-nek Szigetvári Viktor, hozzátéve: szerencsére minimális kihágásokkal lett túl a döntéseken. Kalocsai és társai fontos ügyekben kiálltak, olyan fontos kérdésekben, amelyekben büszkék vagyunk arra, hogy társaik lehettünk.”

Szigetvári Viktor, az Együtt elnökét Várady Zsolt korábbi drogügye sem zavarja. „Azt tudom mondani, ezek tisztességes emberek, akik tisztességes ügyekért állnak ki. Ha jogerősen van elszámolni valójuk, akkor elszámoltak, a közügyektől nincsenek eltiltva” – tette hozzá Szigetvári.

Várady Zsolt január másodikára újabb rendszerellenes tüntetést szervez, ezúttal az Operaház előtti demonstráció harmadik évfordulója alkalmából.

Forrás: Hír TV
hirdetés
Legfrissebb
Legolvasottabb
hirdetés

Hozzászólások - 23 db

A hozzászólások mutatása