2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

A kormányhivatal törvénysértőnek találta az ásotthalmi rendeletet

2016. december 14., szerda 21:40, frissítve: csütörtök 08:11

Törvénysértő Ásotthalom rendelete a muszlim női viselet betiltásáról – ezt mondta ki a Csongrád Megyei Kormányhivatal határozata. A település polgármestere, aki a Jobbik alelnöke is, nem fogadja el a döntést, bírósághoz fordulna.

Korrupciómentes települést akar a Jobbik alelnöke. Ásotthalom polgármestere azt mondja, a jelenlegi szabályozás csak bizonyos értékhatár fölött engedi nyílttá tenni a közbeszerzési eljárásokat. Építési beruházások esetén ez 500 millió forint. Toroczkai László azt szeretné, hogy a parlament fontolja meg, hogy minden közbeszerzés teljesen nyílt legyen, és ne csak néhány cégnek kedvezzenek a fejlesztési lehetőségek. Ásotthalom most épp 16 millió forintból újítaná fel sportcsarnokát, de a Közbeszerzési Hatóság nem engedte a nyílt eljárást.

„Ugyan nem engedték, hogy a Közbeszerzési Értesítőben megjelenjen ez a mostani, 16 millió forintos beruházásunk, de legalább a Közbeszerzési Hatóság honlapján közzétették, és jellemző módon három nap alatt húsz cég jelentkezett rá a környékből, de még Budapestről is jelentkezett kivitelező. Úgy gondolom, ez is mutatja, hogy a magyar cégek – ezek kizárólag magyar tulajdonú cégek – egyszerűen szomjazzák a lehetőséget arra, hogy dolgozzanak” – nyilatkozta Toroczkai László.

Ásotthalom nemrég egy másik rendelettel is a hírekbe került. A településen betiltották a muszlim nők viseletét, a müezzin tevékenységét és az olyan propagandatevékenységet is, ami az azonos neműek közötti házasságot népszerűsítené. Ez ellen a melegszervezetek tüntettek. „Ha egy képviselőtestület megteszi azt, hogy alapvető emberi jogokat megsért, mint a gyülekezési jog, a véleménynyilvánítás, a szólásszabadság, szabad vallásgyakorlás joga, arra igenis fel kell kapnunk a fejünket” – véli Kiss Anna, a Szegedi LMBT Közösségért Csoport tagja.

A Csongrád Megyei Kormányhivatal több ponton jogszabálysértőnek tartja a település rendeletét, közleményében azt írja, a rendelet a jogalkotási, a lelkiismereti, a vallásszabadságról szóló és az egyenlő bánásmódról szóló törvénybe ütközik.

„Négy pontról beszélünk, ebből kettő az illegális migrációval, illetve a muszlim vallással kapcsolatos, kettő pedig az alaptörvényben megfogalmazott család, illetve házasság fogalmával ellentétes, időnként megvalósított úgynevezett homoszexuális-propagandára vonatkozik. Úgy gondolom, hogy ez utóbbi az, amit alkotmányossági szempontból vizsgálni lehet” – mondta a Jobbik alelnöke. A polgármester nem fogadja el a kormányhivatal álláspontját, kész bíróságra menni, de erről még a testületnek kell döntenie.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!