2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:00

A Fidesz ragaszkodik a csúsztatáshoz az Elios-ügyben

Hír TV

2018. január 14., vasárnap 13:40, frissítve: vasárnap 17:10

Ragaszkodik a kormánypárt a csúsztatáshoz Elios-ügyben, Budai Gyula a kormányszóvivőhöz hasonlóan azzal védi a miniszterelnök egyik vejének volt vállalkozását, hogy a cég elleni OLAF-vizsgálatot a Bajnai-kormány idején indították. Az unió csalás elleni hivatala viszont a 2011 és 2015 közötti időszakban tárt fel szabálytalanságokat az Elios Zrt. működésében. Budai Gyula egyébként a második Orbán-kormány első két évében elszámoltatási és korrupcióellenes kormánybiztos volt.

„Most az OLAF egy újabb jelentést készít ebben az ügyben, mi várjuk ezt a jelentést és állunk az eljárások elé. Tehát hogyha az OLAF-nak új információi vannak az ügyben, akkor küldje meg a jelentést, és akkor szerintem újra megindulnak az eljárások, tehát nincs ebben semmi olyan titokzatos kérdés, amit itt most ebből a sajtó próbál kihozni” – fogalmazott Budai Gyula fideszes képviselő.

Korábban nem volt túl sikeres az elszámoltatás

Bár a Fidesz 2010-ben 13 fontos ügyet nevezett meg, amelyek kapcsán mindenképpen el kell számoltatni a korábbi szocialista kormányokat, és Orbán Viktor még elszámoltatási biztosokat is kinevezett, az elszámoltatás nem alakult túl jól. A Závecz mérése szerint a választók sem elégedettek a Fidesz-kormány munkájával.

 

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!