2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar ráadás

Következik:

Hazahúzó 01:00

Belföld

A kormány fontosnak tartja, hogy az apákra is kellő figyelem jusson

A kormány elkötelezett amellett, hogy az apákra is kellő figyelem jusson - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának családpolitikáért felelős helyettes államtitkára hétfőn Budapesten, a Férfiak Klubja által kezdeményezett, Vállvetve apával című esemény egyik helyszínén.

  •  A kormány fontosnak tartja, hogy az apákra is kellő figyelem jusson

Az apák napjához kapcsolódva rendezett program lényege, hogy az apák vigyék be gyerekeiket a munkahelyükre, így töltve velük minőségi időt, s megmutatva nekik a munkájukat.

Beneda Attila - a kezdeményezéshez csatlakozott Grantis Hungary Zrt. pénzügyi tanácsadócégnél - azt hangoztatta, a kormány elkötelezett a családok erősítése mellett, és fontosnak tartja, hogy az apákra is kellő figyelem jusson, ennek érdekében 2010 óta szinte az összes családtámogatási elem elérhető a számukra is, valamint a családvédelmi akciótervben is szerephez jutnak.

Azt szeretnék, hogy a kívánt, tervezett, vágyott gyerekek megszülessenek, és kialakuljon a munka és a család egyensúlya, ehhez pedig az olyan kezdeményezések, mint a Vállvetve apával nagy segítséget adhatnak - emelte ki a helyettes államtitkár.

Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója elmondta, azért indították tavaly útjára a kezdeményezést, mert úgy látták, nem egyértelmű, hogyan kell ünnepelni apák napját.

Ezért új hagyományt szeretnének teremteni, hogy az apák avassák be a munkahelyi "titkos életükbe" a gyerekeket, akiknek nagy élmény a betekintés a felnőttek világába, valamint elmélyíti az apa és a gyerek kötődését - fűzte hozzá.

Bedő Imre kitért arra is, hogy gazdasági vonatkozása is van a programnak, mivel sok gyerek úgy nő fel és úgy kerül ki az iskolából, hogy nem lát munkahelyet.

Idén több mint 60 cég, önkormányzat és oktatási intézmény csatlakozott a programhoz - tette hozzá.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!