2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

A Klik megszűnésében bíznak

2016. február 10., szerda 20:43, frissítve: szerda 21:54

Nem fogadják el a diktátumként rájuk erőltetett szabályokat, továbbra is rendszerszintű változást követlenek és teljesen új közoktatási törvényt. Bár a miskolci Herman Ottó gimnázium igazgatója a keddi köznevelési kerekasztal után bizakodóan nyilatkozott, a Tanítanék Mozgalmat támogató 737 iskola képviselőinek más a véleménye. Ők úgy látják, hogy félelmeik valóra váltak, az emberi erőforrások minisztere nem hajlandó érdemi tárgyalásokra, csak a közvéleményt akarja csitítani. Ráadásul olyan szervezeteket hívtak meg a tárgyalásra, akik nem kompetensek a köznevelési kérdésekben. Miskolcon közben a közalkalmazotti tanácsok megkezdték egy országos szervezet létrehozását is - ha létrejön a központi közalkalmazotti tanács, a Kliknek, mint munkáltatónak egyeztetnie kell vele.

Legalább két évtizede működnek a magyar iskolákban a közalkalmazotti tanácsok – a Klik létrehozása előtt az iskolaigazgatóknak velük kellett egyeztetni minden, dolgozókat érintő kérdésben. Ám miután az iskolaigazgatók elveszítették korábbi hatáskörüket, a  közalkalmazotti tanácsok működése is kérdésessé vált. Januárban azonban végül a szaktárca is elismerte, hogy más lesz a helyzet, ha létrejön egy országos központi közalkalmazotti tanács, amely a Klikkel mint munkáltatóval tárgyalhat.

„Ezzel egy nagy hiányt tudunk kitölteni, ugyanis amióta az intézményi közalkalmazotti tanácsok magukra maradtak a 120 ezres munkáltatónál, azóta az a fene nagy helyzet, hogy nem volt olyan országos szerve a közalkalmazotti tanácsoknak a Kliken belül, amely érvényesíteni tudta volna a munka törvénykönyvében előírt jogokat” – fejtette ki Szűcs Tamás a Földes Ferenc Gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnöke.

Az elképzelés szerint a központi közalkalmazotti tanács 15 főből állna, és minden régió 2-2 tagot delegálna, míg Budapest hármat.  A miskolciak tervei szerint a tankerületi választási gyűléseket már a következő hetekben lebonyolítanák.

„Úgy szeretnénk, hogy ez március közepére megtörténjen. Tehát egy újabb kommunikációs csatornát, egy újabb érdekérvényesítő csatornát szeretnénk az iskolafenntartók felé megnyitni, mert úgy látjuk, hogy hiába oktatásról van szó, aminek az a lényege, hogy kommunikálunk egymással, eddig nagyon rosszul működött a kommunikáció az oktatásnak a különböző szintjei között” – fogalmazott Pilz Olivér a Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnöke.

A miskolci pedagógusok mindent megtesznek azért, hogy a  központi közalkalmazotti tanács megalakuljon. Ugyanakkor abban is bíznak, hogy a kezdeményezésük okafogyottá válik, az ugyanis azt jelentené, hogy jelenlegi formájában megszűnik a Klik.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!