2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Globál

Következik:

Napi aktuális 05:00

A kétharmadhoz kellett, közben ezer sebből vérzik a közfoglalkoztatás

Hír TV

2018. április 30., hétfő 11:10, frissítve: hétfő 12:58

A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke a közfoglakoztatási rendszer átalakítását sürgeti. A közmunkások bár rosszul keresnek, Orbán Viktoréknak jól jött, hogy a mélyszegénységben élő településeken sokan a közmunkában látják az egyetlen esélyt a túlélésre.

Kordás László a Hír TV Peron című műsorában azt mondta: a közmunkában dolgozóknak legalább a minimálbért meg kellene adni, valamint több motivációra, és több átképzésre volna szükségük, hogy a munkaerőpiacra beléphessenek.

„A közmunkások területén még nagyobb a probléma, hiszen ők egy teljesen másodlagos státuszban vannak, hiszen rájuk a munka törvénykönyv egyes rendelkezései sem vonatkoznak, például a szabadság, egyéb ilyen rendelkezések, a bérük sem, ami nem minimálbér, hanem jóval alatta van. mi ezt folyamatosan napirenden tartjuk egyébként, hogy a közfoglalkoztatottak bére érje el legalább a minimálbér szintjét. Viszont ezzel párhuzamosan azt is szeretném tenni, hogy ez a mai közfoglalkoztatási rendszer ez teljesen elhibázott. Ez inkább gátja ma már a munkaerő piacnak és a gazdasági növekedésnek, mint a segítője lenne. Nem tölti be ma azt a funkciót, amire ez hivatott, hogy a tartós munkanélküliségből egy hidat képezzen az elsődleges munkaerőpiacra” – mondta Kordás László a Peronban.

 
A munkaerőpiacra leginkább a fiatal és középkorú férfiaknak van esélyük visszatérni
Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet
 

A közmunkások keresete napi nyolcórás munkára havi bruttó 81 530 forint, a teljes munkaidős szakmunkásoknál pedig bruttó 106 555 forint.

Még is így nyert a Fidesz

A Célpont mutatott be olyan településeket, ahol nagyarányú Fidesz-győzelmet hozott április 8-a. A Hír TV-nek nyilatkozó érintettek sanyarú sorsuk ellenére is a kormánypártokra húzták be az ikszet, bár azt szinte senki nem tudta elmondani televíziónknak, hogy miért tett így.

A Fidesz-KDNP-re a szavazók 99 százaléka voksolt az alig több mint 400 fős borsodi faluban, Fájon. A polgármester ezt azzal indokolta, hogy az emberek hálásak, például a családi adókedvezményért is. Ezen a vidéken nem tudnak előteremteni annyi pénzt hónapról hónapra, hogy használni tudják a tömegközlekedést, így a helyben végezhető közmunka is fontos tényező. Mindamellett, hogy az Európai Bizottság Magyarországról szóló legfrissebb jelentéséből arra derült fény, hogy túl sok a közmunkás, a szakképzett munkaerő egyre súlyosabb hiánya pedig az ország termelékenységét veszélyezteti.  (Kattintsanak Komjáthi Imrével, a közmunkás szakszervezet társelnökével készült interjúnkért.)

Azért nem elégedettek teljesen

Köztudott, hogy a Fidesz választási szólamai azokra voltak a legnagyobb hatással, akik elszigetelten vagy kiszolgáltatottságban élnek. „Ettől jobb nem is kell. Ez egy kétharmados győzelem volt” – így értékelték Orbán Viktorék győzelmét ott, ahol az évi átlagjövedelem nettó 400 ezer forint.  Látótér című riportműsorunkból azonban kiderült, hogy a helyi közmunkások már kritikusabbak. Azt mondják, alig több mint 50 ezer forint kevés a megélhetésre, azonban ennél volt fontosabb szempont is, amikor behúzták a X-et.

 
Közfoglalkoztatottak a Baranya megyei Birjánban
Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet
 

Lopni? Na, arra nincs idő!

Ez a szempont valószínűleg nem a kormány részéről tanúsított megbecsültség, elismertség volt. Mindenki emlékszik arra, amikor az azóta a választókerületébe visszatért miniszter, Lázár János azt mondta egy hódmezővásárhelyi lakossági fórumon, hogy a közmunka mellett nincs idejük lopni a közfoglalkoztatottaknak.  Lázárt fel is jelentették közösség elleni uszításért.

Diótörés, olcsósítva

Aztán ott van egy másik eset is, szintén a Célpont szellőztette meg. Méghozzá azt, hogy közmunkások törték a diót magáncégeknek több szabolcsi településen. Az önkormányzat rendelte ki őket a munkára, amiért viszont nem rendes fizetést, csak közmunkabért kapnak. A polgármesterek által szervezett olcsó munkaerő persze törvénytelen. 

Vannak ellenpéldák is

Nyírteleken és Görögszálláson viszont nem az országban megszokott közmunka folyik. Az evangélikus gyülekezet a legnehezebb sorsú és legnehezebben formálható emberek foglalkoztatását vállalja fel. Győrfi Mihály lelkész igen nagy eredménynek tartja, hogy volt alkalmazottjaik közül többet ma már a versenyszféra, a közeli élelmiszer feldogozók foglalkoztatnak. Kertészetükben több száz hektáros fóliában és szabadföldben vagy húsz féle növényt termelnek. A témával bővebben foglalkozik a Soroló.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!