2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

A jogi határzár szigorítása ellen tüntettek Röszkén

2017. április 15., szombat 22:02, frissítve: vasárnap 12:21

A nemzetközi megmozduláson részt vett 150-200 fő békésen vonult a település főterétől a határkerítésig, majd a röszkei tranzitzónáig. A demonstrálók szerint hibás a magyar kormány menekültüggyel kapcsolatos politikája, a szónokok a rasszizmus ellen és az emberi jogok mellett szólaltak fel.

Röszke főterén gyülekeztek a demonstrálók, akik a menekültek bebörtönzése, a rendőri erőszak és a kormánypropaganda ellen tiltakoztak. A magyar és külföldi tüntetők innen gyalogosan vonultak a határkerítéshez

„Tavaly szeptemberben készült el véglegesen a kerítés, amely súlyosan korlátozza az emberek szabad mozgáshoz és menedékkérelem beadásához való jogát. Ezzel párhuzamosan a határ átlépését egyik napról a másikra bűncselekménynek nyilvánították. Így történt, hogy bár előző nap a kormány még maga szállította, maga buszoztatta az embereket a szerb határról az osztrák határra, szeptember 16-án a rendőrök már könnygázzal és vízágyú bevetésével fogadták az újonnan érkezőket” – mondta Pocsuvalszki Aliz, a Migszol egyik tagja.

A tömeget nem engedték a kerítés közelébe a rendőrök. A demonstrálók ezután a tranzitzónához vonultak, ahol szintén rendőri sorfal várta őket. Az egyik demonstráló egy korábban a békéscsabai táborban éhségsztrájkoló menekült nyílt leveléből idézett.

„Menekültek vagyunk, nem bűnözők, a háború és a halál elől menekültünk el az országunkból, és meglepett minket, hogy zárt táborba kerültünk. Hat hónapja itt vagyunk, és a további sorsunkról semmit nem tudunk” – fogalmazott egy tüntető.

A Migszol szegedi csoportjának egyik alapítója szerint a kormány intézkedései azt segítik elő, hogy a menekültek ne törvényesen, hanem embercsempészek segítségével próbálkozzanak Európába jutni.

„Magyarország kormánya bezár határozatlan időre olyan menedékkérőket, akik hajlandóak a legális utat választani, minden ellenőrzésnek alávetik magukat, minden törvényt betartanak, mégis velük packázik Magyarország kormánya, miközben illegális úton rengetegen érkeznek, és meggyőződésünk szerint ez a tény, hogy bezárják őket határozatlan időre, egy dolgot fog erősíteni, még többen fognak illegálisan Európába érkezni” – nyilatkozta a csoport egyik alapítója, Kékesi Márk Zoltán.

A 150-200 fős demonstráció végig békésen zajlott.

A Fidesz szerint Soros György szervezeteinek támadása a mai röszkei tüntetés. A kormánypárt kommunikációs igazgatója szerint: Magyarország nem enged a külső nyomásnak, és nem változtat menekültpolitikáján.

„A nyomásgyakorlás részét képezik a folyamatos tüntetések, és a Soros-szervezetek egyéb dezinformációs vádaskodása. Hol a magyar rendőrséget támadják igaztalan vádakkal, hol a jogi határzár intézményét támadják, hol a civil szervezeteken keresztül terjesztenek hazugságokat, vagy éppen a Soros-egyetem kapcsán mondanak valótlan állításokat” – reagált Hidvéghi Balázs.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!