2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Hazahúzó 01:00

A kormánypárt ünnepelt, a baloldal követelt

2016. május 1., vasárnap 19:26, frissítve: vasárnap 20:03

Béremelést és a javak igazságosabb újraelosztását követelték a baloldali ellenzéki pártok és a szakszervezetek a május elsejei majálison.

A nagyobbik kormánypárt május 1-jén saját otthonteremtési programját ünnepelte. Dunai Mónika azt mondta: az idei költségvetés rekordösszegű támogatást, több mint 100 milliárd forintot biztosít a programra. Jövőre pedig megkétszerezik az összeget. „Az otthonteremtési program sikeres, már az 5. hónapban járunk a program megindulása óta. Az első hónap mérlege alapján azt lehet elmondani, hogy nagyon sokan, 2400-an adták be és fogadták el, fogadták be a bankok a csokról szóló igényüket” – fogalmazott a Fidesz országgyűlési képviselője.

Az ellenzéki pártok ezzel szemben úgy látták: a magyar dolgozók legnagyobb problémáját ma az alacsony jövedelmek jelentik. A Párbeszéd Magyarországért Párt ezért az alacsony jövedelműeknek azonnali alapjövedelmet vezetne be. Így a nettó minimálbér havi 74 ezerről 105 ezer forintra nőne. „Szeretnénk eloszlatni azt a közkeletű félreértést, miszerint az alapjövedelem valamiféle szociális segély lenne. Ez egy alapvető szociális jog, amely a dolgozóknak is jár, hiszen ma Magyarországon nemcsak azok élnek szegénységben, akik kiszorulnak a munka világából, hanem azok is, akik mindennap keményen dolgoznak” – hangoztatta Tordai Bence, a PM szóvivője.

Szigetvári Viktor szerint a Fidesz Orbán-rezsimje egy feudális és leszakadó Magyarországot épít, amelyben nőnek a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek. „Hiszünk abban, hogy egy jó államnak tennie kell a bérek fenntartható növekedéséért, és tenni kell azért, hogy az állam ne meghamisítsa az államadóssági adatokat, ne meghamisítsa az inflációt, és ne meghamisítsa egyébként a jövedelmi statisztikát, mert ma Magyarországon, aki pár évvel ezelőtt szegény volt, az ma csak szegényebb lett, és közben a közmunkába bezárnak milliókat ebben az országban” – fogalmazott az Együtt elnöke.

„Nem lehet máról holnapra megduplázni a fizetéseket, akkor sem, ha nyilván nagyon sokan úgy gondolják, hogy járna nekik” – fogalmazott május elsején a DK elnöke. Gyurcsány Ferenc egyelőre kivárna a bérek emelésével. Egyedül a sztrájkkal fenyegetőző pedagógusoknak és az egészségügyben dolgozóknak adna több pénzt. „Az a cél, hogy az egészségügyben a következő 4-5 évben megduplázódjanak a fizetések, ehhez évi 15 százalékos átlagos fizetésemelés kell, és a következő 5 évben összességében megháromszorozódjanak, ahhoz további 10-12 százalékos növelés kell” – emelte ki a volt kormányfő.

Az LMP a miniszterelnök Várba költözése, a paksi bővítés vagy a Városliget felújítása helyett is inkább a béreket emelné. „A létminimum alatt a Fidesz kormányzása alatt 2010-től gyakorlatilag nem változott és a 2017 évi költségvetés sem lesz a dolgozói szegénység felszámolásának az éve. A jövő évi költségvetés gyakorlatilag tovább fogja növelni a szakadékot a szegények és a gazdagok között” – mondta az LMP-s országgyűlési képviselő.

Az öt magyarországi szakszervezeti konföderáció többek között igazságos adórendszert, hatékony sztrájkjogot és a létminimumot elérő minimálbért követeltek. Az érdek-képviseleti vezetők közösen helyezték el virágaikat a szakszervezeti emlékkőnél, ami az első, 1890-es majálisnak állít emléket a Városliget sarkán.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!