Mint fogalmazott, súlyos árat fizetünk azért, hogy az örök béke színes Csipkerózsika-álmába ringattuk magunkat Európában. Hazánk esetében nem az a kérdés, meg tudja-e védeni magát, hanem hogy milyen áldozatok árán. Kifejtette, hogy Magyarország és a magyar emberek nagyobb biztonságban vannak, mint más nyugati országok polgárai és bejelentette, hogy a NATO-követelmény a GDP-arányos 2 százalékos védelmi költésről már az idén, egy évvel a határidő előtt teljesült.
Ki tudja, hány generáció óta tartja magát az a mondás, hogy ha egy szomszédos ország megtámadná Magyarországot, néhány óra alatt ellenállás nélkül el tudná foglalni Budapestet. Van ennek valóságalapja, meg tudja magát védeni ma Magyarország?
Minden nap azért dolgozom, hogy a nemzeti önerő előteremtésével egy olyan, a jelen és jövő kihívásainak megfelelni képes haderőt hozzunk létre, amely képes megvédeni hazánkat egy fegyveres konfliktus során. A kérdésnek tehát nem annak kell lennie, hogy meg tudjuk-e védeni magunkat, hanem annak, hogy milyen áldozatok árán tudjuk ezt megtenni. A veszélyek korát idő előtt felismerve a kormány a honvédelem kérdését kiemelt nemzeti ügyként kezeli, és a külső gazdasági kihívások teremtette akadálypályán is biztosítja a Magyar Honvédség átfogó modernizációjához szükséges forrásokat. A nemzeti önerő mellett egy külső támadás esetén ugyanakkor számíthatunk szövetségeseink gyors és hatékony segítségére is.
A közelmúlt híreit figyelő laikusban könnyedén kialakulhat az a benyomás, hogy a világ forrong. Hogy látja ezt: valóban véget ért a béke korszaka és beköszöntött a háborúké?
Vállalom a tabudöntő szerepét.
A tartós béke, a konfliktusok és súrlódások nélküli világ egy illúzió, és súlyos árat fizetünk azért, hogy az örök béke színes Csipkerózsika-álmába ringattuk magunkat Európában.
Magyarország azonban a miniszterelnök vezetésével idejében felébredt a hosszúra nyúlt, pihe-puha álomból, és elkezdtünk erőt gyűjteni ahhoz, hogy békében és nyugalomban élhessünk, és egy békés és rendezett országot hagyjunk örökül gyermekeinkre és unokáinkra.
Kétségtelen ugyanakkor, hogy a 2010-es évektől érezhetően több válsággal és konfliktussal szembesülünk, mint korábban. Itt többen az egypólusú világrend végét teszik mindezért felelőssé, amely nézetem szerint inkább következmény, mint a problémák forrása. Meggyőződésem, hogy a hidegháborúban kialakult intézményrendszer mára katalizátora a hidegháború utáni világunkban felszínre törő konfliktusok legalább egy részének. Holott a remények és az ígéretek ezzel ellentétesen úgy szóltak, hogy a hidegháború végeztével a hidegháborús intézményrendszerek képesek a tartós béke szavatolására. "Ami nem fejlődik, az hanyatlik" – ez az érzésem a mi világunk kereteit biztosító nemzetközi rendszerről. A kilencvenes és a kétezres években a globalizáció mindenhatósága vált általános nézetté, most pedig az ebből fakadó negatív következményekkel, a globalizáció árnyoldalaival kell szembesülnünk. A nemzetközi rend eresztékei recsegnek-ropognak.
A teljes interjút IDE kattintva olvashatja.
Fotó: Török János/Délmagyarország
