A holokausztra emlékeztek

A Dohány utcai zsinagógában a budapesti gettó felszabadításának 73. évfordulójára emlékeztek. Az országos főrabbi az emlékezés fontosságát hangsúlyozta, a Mazsihisz elnöke pedig arról beszélt, hogy a nemzetek közötti megbékélés alapja csak egymás fájdalmának elismerése lehet. Heisler András úgy fogalmazott, a magyarországi zsidó közösség befogadó és elfogadó társadalomra vágyik.

„Most, amikor újra érezni a gyűlölet konjunktúráját Európában, szelíden jelezni kell. A gyűlölet mindent elpusztít maga körül. Előbb-utóbb magukat a gyűlölködőket is. A történelem bizonyította már, hogyan válik az ártatlannak tűnő kocsmai zsidózás kataklizmává. Megtanultuk, hogy a »soha többé« cselekvés nélkül, a zéró tolerancia tettek nélkül szavak maradnak csupán” – mondta a Mazsihisz elnöke.

A főpolgármester szerint mindenkinek szembe kell néznie a múlttal, és az eseményeket tárgyszerűen érdemes feltárni, mert azzal enyhülhet a társadalom kollektív lelkiismeretére nehezedő nyomás is.

Akikre emlékezünk, ők közénk tartoztak, de talán nemcsak családi, nemcsak vallási, hanem egy sokkal nagyobb közösség: az ország s benne a magyar főváros közösségének természetes tagjai is. Akik sok éven át tettek sokat ezért a nagy közösségért, akik életének, munkájának lenyomata kitörölhetetlenül ott van ma is a város számos pontján és szellemében – hangoztatta Tarlós István.

A beszédek után a megemlékezésen részt vevők a Wesselényi utcai emléktáblánál helyeztek el koszorút.

A gettó emlékfalánál pedig mécsest gyújtottak az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség szervezésében.

Az egykori budapesti gettó a kirekesztés szigete volt, ahonnan sokakat elhurcoltak, elpusztítottak, de szerencsére az időben érkező felszabadítóknak hála sokan megmenekültek. Magyarországon azonban sok ilyen sziget volt. A vidéki gettók, a téglagyárak, a munkaszolgálatosok táborai, ahonnan nem menekülhettek – mondta a Nácizmus Üldözötteinek Országos Egyesülete elnöke, Schiffer János.

A fakerítéssel elzárt belvárosi gettóban alig 162 házban 70 ezer embert zsúfoltak össze kényszerlakhelyeken.

Nehéz most arra az időszakra visszaemlékezni. Nehéz azért is, mert az ember állandó bizonytalanságban volt: az utcán bármikor egy nyilas járőr vagy csak egy suhanc gyerek lelőhette, megölhette. Nem volt hová menekülni – idézte fel egy túlélő, Sándor György.

A gettót 1945. január 17-én nyitották meg.