2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Sajtóklub 08:05

A házból még kijutott a gyermek, de az életét már nem tudták megmenteni

2017. február 16., csütörtök 13:27

Meghalt egy gyermek Balkányban, amikor tűz ütött ki az otthonukban.

Az égő házból ugyan még ki tudott menekülni két felnőttel, de olyan súlyos füstmérgezést kapott, hogy életét már nem tudták megmenteni, a helyszínen meghalt. „A balkányi családi ház egyik szobájában csaptak fel csütörtök délelőtt a lángok, amelyet feltehetően a kályhából kipattanó szikra okozott. A lakásban két felnőtt, illetve egy gyermek tartózkodott. A gyermek olyan füstmérgezést szenvedett, hogy a helyszínre érkező mentőszolgálat munkatársai, illetve a tűzoltók sem tudtak már az életén segíteni. A tűzoltók egyébkén nagy erőkkel vonultak a helyszínre, több vízsugárral oltották el a lángokat” – közölte Dóka Imre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!