2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:05

Megszólalt Gőgös Zoltán Demeter kilépéséről

, ,

2017. február 1., szerda 16:00, frissítve: szerda 19:35

Nem a kormányváltás a célja az MSZP több vezetőjének, ezért hagyja ott a szocialistákat Demeter Márta. Ezt maga a politikus közölte a Magyar Nemzettel, miután kedden bejelentette, hogy kilép a szocialista frakcióból és a pártból is. Az MSZP hiába kéri vissza mandátumát, a képviselő függetlenként folytatja parlamenti munkáját.

„Tegnap óta nincsen Demeter Márta nevű párttagunk, barátunk és frakciótársunk” – jelentette ki Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese. A pártot váratlanul érte Demeter Márta keddi döntése: kilép a szocialista képviselőcsoportból, és egyúttal a pártot is elhagyja. A budapesti politikus 2014 óta volt képviselő. Frakciótagságával együtt a külügyi bizottsági helyét is elveszíti. Mivel listáról jutott be, az MSZP azt várja tőle, hogy mondjon le a mandátumáról is. Így a párt mást delegálhatna helyette.

„Márta kapott egy lehetőséget, vállalt egy kötelezettséget, hogy amennyiben ezzel a lehetőséggel nem kíván élni, akkor visszaadja a mandátumát a jelölőszervezetnek. Ő úgy nyilatkozott most, ha jól tudom, hogy nem kívánja ezt a mandátumot visszaadni” – mondta Gőgös Zoltán.

Így viszont az MSZP-frakció 28 főre csökken, Demeter Mártával pedig 11-re nő a függetlenek száma.

A Magyar Nemzet információi szerint a képviselő azért lépett ki, mert a pártvezetést nem érzi elég elkötelezettnek a jövő évi kormányváltásra, és szerinte inkább már a 2022-es választásokra készülnek.

A kilépés után rögtön elkezdődtek a találgatások arról, hogy hogyan folytatódhat a politikus karrierje. „A Fidesznek lenne szüksége, ugye, a kétharmadhoz függetlenekre, hogy a saját kétharmados javaslataikat át tudják nyomni” – mondta Staudt Gábor, a Jobbik országgyűlési képviselője.

A Demokratikus Koalíciónak ugyan csak egy képviselő hiányzik ahhoz, hogy frakciót alapítson, ám a házszabály szerint független képviselő kizárólag már működő frakcióhoz ülhet át.

A DK párttagként sem számol vele.

– Nincsen információnk, hogy Demeter Márta hol folytatná a politikai pályafutását, így arról sincs, hogy esetleg a Demokratikus Koalícióban. Mi sosem tárgyaltunk vele.
Meg fogják keresni?
– Nem fogjuk megkeresni természetesen – mondta Gréczy Zsolt, a párt képviselője.

Demeter Mártát egész nap kerestük telefonon, ám elérhetetlen volt.

Az MSZP választmányi elnöke a Hír TV reggeli műsorában visszautasította Demeter Márta vádjait, Hiller István azt mondta: a 2018-as választás megnyerésére készül a párt, a távozó politikustól pedig mindenképpen visszakérik a mandátumát.

„Listán került be az Országgyűlésbe, méghozzá úgy, hogy egyéniben Márta nem indult. Tehát nem arról van szó, hogy elindult, csak vereséget szenvedett, hanem nem is indult. Amikor annak idején az országos elnökség tagja volt, és mint ilyen került föl a listára. Mi mindannyian aláírtunk egy nyilatkozatot, ez a nyilatkozat jogi értelemben nem köt, de morálisan nagyon erőteljesen más. Azért hogyha az ember aláír egy papírt, az mégiscsak a neve, hogy a szocialista párt frakciójában politizálunk a parlamenten belül, hogyha ő ezt most másképp látja, és kilépett, akkor adja vissza a mandátumát” – véli Hiller István.

Tekintse meg a teljes interjút!

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!