2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Belföld

A főváros a romákon kezdett spórolni először

Karácsony Gergelyék harminc év után akarják felfedezni maguknak a romaügyet, pedig az elmúlt másfél év baloldali fővárosi vezetése is bizonyítja, hogy Budapesten egyáltalán nem működik a romák képviselete – mondta a Magyar Nemzetnek Balogh Artur, a MSZP Roma Tagozatának volt elnöke és korábbi Fővárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzati képviselő. A roma kulturális központ korábbi, Szentkirályi utcai épületét is úgy adta el a Városháza, hogy az érintetteket meg sem kérdezték.

  • A főváros a romákon kezdett spórolni először

– Ha a Momentum komolyan gondolná a „Csakis velük, semmit nélkülük!” szlogent, akkor legalább két roma képviselőnek biztosítanának helyet az első húsz befutó között. Azonban erről nincsen szó. Ahogy a Fővárosi Közgyűlésben sincs egyetlen roma képviselő sem – mutatott rá Balogh Artúr, majd hozzátette:

a baloldal romák nélkül fog romaügyet csinálni. – A baloldali romák kiváltak az ellenzéki hatos fogatból, és megalapították a Roma Szociáldemokrata Pártot – mondta a politikus.

Arra reagálva, hogy Karácsony Gergely (PM) főpolgármester és Kerpel-Fronius Gábor (Momentum) főpolgármester-helyettes oldalán feltűnt Setét Jenő, baloldali cigány aktivista, Balogh elmondta: a PM és a Momentum a fővárosban szeretné megszólítani a romákat, mert ezek a pártok a vidéki cigányság körében súlytalanok, ott a DK-nak van szavazóbázisa – mutatott rá.

A FROKK ügyében megszólaltattuk Balogh Elek fővárosi roma önkormányzati képviselőt is, aki elmondta, hogy tárgyalnak Kerpel-Fronius Gábor (Momentum) főpolgármester-helyettessel. Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy tudomása szerint a főváros csak szóban tájékoztatta a FROKK vezetőit arról, hogy eladja a több milliárd forint értékű épületet.

– A FROKK értünk kellene, hogy működjön. A Szentkirályi utcai épület helyett a főváros felajánlott egy József körúti első emeleti lakást vagy üzlethelyiséget, ami egyáltalán nem ugyanaz a kategória, mint a korábbi épület volt – fogalmazott a képviselő.

Balogh Elek azt is megjegyezte, hogy a főváros alá tartozó szervezet működése egyáltalán nem megfelelő. – A kerületi civil cigány szervezetek a FROKK költségvetésének töredékéből is rendszeresen szerveznek közösségi programokat, kulturális és művészeti eseményeket, ami a FROKK-ról nem mondható el.

Súlyos kétségek voltak az ingatlan alkalmasságával kapcsolatban. Helyette a szervezet működését több ingatlanban és funkcionálisan elkülönítve képzelik el – válaszolta lapunk megkeresésére Kerpel-Fronius Gábor, aki szerint alkalmas vezetéssel a FROKK betöltheti azt a szerepét, amely miatt eddig egybehangzó kritikák érték.

Fotó: MTI

Magyar Nemzet

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

Jól ismerem Kocsis Mátét, mert a barátom. Rühelli a pezsgőt, mert rongyrázásnak tartja és soha nem láttuk munkaidőben bármilyen alkoholt inni – írja Facebook-bejegyzésében a publicista.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!