2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

A Fidesz nyugtat: érvényes a szerződés, lesz agglomerációs közlekedés

2016. január 10., vasárnap 19:00

A Fidesz szóvivője szerint nem lesznek fennakadások a budapesti agglomerációs közlekedésben, mivel érvényes szerződés van a járatok működtetésére a BKK és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium között. A tárca azonban 2015-ben egy fillért sem adott a helyközi közlekedésre, ezért Tarlós István már a szerződés felmondását helyezte kilátásba. Az LMP bíróság elé vinné az ügyet.

„Nem tartom elképzelhetetlennek azt sem, hogy elindulok a 2019 évi választásokon.” Saját ambíciói mellett a főpolgármester pénteken a budapesti agglomerációs közlekedés helyzetéről is beszél. Tarlós István azt mondta, mivel 2015-ben erre a célra a szerződések ellenére egyetlen fillért sem kaptak, a főváros február 17-ig, a város idei költségvetésének elfogadásáig tudja garantálni az agglomerációs közlekedés működtetését. „Mi ez az ostobaság, hogy 2022-ig kötelesek vagyunk működtetni az agglomerációs közlekedést? Félrevezeti a településeket, nem korrekt a fővárossal mint szövetségessel szemben, de ami ennél sokkal rosszabb, teljesíthetetlen. A BKK a felszólítólevelet elküldte a miniszter úrnak. Természetesen nem a miniszter urat, hanem a minisztériumot szólítja fel a szerződés megszüntetésére” – szögezte le Tarlós István.

„Nyugodjon meg, az agglomerációs közlekedés nincs veszélyben és nem is lesz veszélyben.” A kormánypárt szóvivője nem tart fennakadásoktól 7-e után sem, szerinte a főváros által felmondani kívánt szerződés továbbra is hatályos. „Az agglomrációs közlekedés működik és működni is fog, és egyáltalán nincs veszélyben, semmi probléma nincs vele. Van egy érvényes szerződés a NFM és a BKK között, ez érvényes, de ha lesznek változások, akkor olyan lépések lesznek, ami alapján a közösségi közlekedés nem kerül veszélybe” – mondta Halász János.

Az LMP fővárosi képviselője szerint az állam nem teljesíti szerződéses kötelezettségeit. Csárdi Antal szerint – ha szükséges – Budapestnek jogi úton kellene az elmaradt támogatásokat megszereznie. „2013 májusa óta volna köteles fizetni az agglomerációs közlekedés szervezéséért a minisztérium. Ezzel szemben, amennyiben helyesek az információm, egyetlen forintot nem fizetett erre a célra. Ez egyetlen dolgot jelent, és erről senki nem beszélt, hogy ezt az összeget 2013 második félévben, valamint 2014-ben, 2015-ben és 2016-ban együtt kell követelni a minisztériumtól késedelmi kamatokkal együtt, és ha kell, bírósági úton” – mondta Csárdi Antal.

A jobbikos Novák Előd azt mondta: a kormány az időhúzással az agglomerációs településeket hozza kiszolgáltatott helyzetbe. „Hetekig húzzák, és majd valamiféle megmentő szerepében szeretne tetszelegni Orbán Viktor, hiszen nyilvánvalóan elképzelhetetlen, hogy a BKV megszüntesse az agglomrációs járatait, ebben igenis felelőssége van a kormányzatnak” – fogalmazott a politikus.

Tarlós István főpolgármester a tömegközlekedés finanszírozásáról jövő héten egyeztet Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterrel.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!