December 12-én az ellenzék ugyanebben a témában összehívta az Országgyűlést. Az ülést megtartották, de egyetlen ellenzéki képviselő sem vett részt rajta. A Fidesz-KDNP képviselői ott voltak. A kormánypárt frakciója közleményben reagált a klímaváltozás ügyében összehívott rendkívüli ülésnapra.
Ez is azt mutatja, hogy az ellenzék kezdeményezése komolytalan – áll a nagyobbik kormánypárt közleményében.
Fogunk még hozni gyárakat Gyulára - mondta az építési és közlekedési miniszter a Békés vármegyei fürdővárosban rendezett utcafórumon pénteken kora este.
Fegyveresek agyonlőttek három külföldi turistát és egy afgán állampolgárt az Afganisztán középső részén fekvő Bamiján tartományban pénteken - közölte a tálibok belügyminisztériuma.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
Néhány héttel az önkormányzati választások előtt átadták a Városháza parkot Budapesten. Karácsony Gergely már 2019 elején azzal kampányolt, hogy a város főterévé alakítja a Városháza parkolóját, az átalakítás végül most valósult meg.
A miniszterelnök szerint nagy erők állnak a háborúpárti politikusok, a háborúpárti álláspont mögött, és erőteljes erőközpontok érdekeltek abban, hogy a háború folytatódjon, sőt hogy kiterjedjen.