Koronavírussal fertőzné meg a fideszeseket - ezzel viccelődött a DK közeli blogger közösségi oldalán. Homonnay Gergely bejegyzésében azt írta, idézem: "Ha lázas leszek, elmegyek az Origo szerkesztőségébe mint anno a Fekete-Győr, csak én nem azt fogom kérdezgetni, kit kell ma lejáratni, hanem szó nélkül tüsszentgetni fogok a propagandistákra." Az ismert ellenzéki újságíró azt is közölte, hogy január óta többször is járt Észak-Olaszországban, láza nincs, de köhög. Megemlíti azt is, hogy Olaszországban élő, iráni párjának korábban 39 fokos láza volt.
Tovább javult Robert Fico szlovák kormányfő állapota, aki ellen a múlt héten merényletet kíséreltek meg - közölte hétfőn a miniszterelnököt kezelő besztercebányai Roosevelt kórház.
Irán legfőbb vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei ajatollah hétfőn jóváhagyta Mohamad Mokbar első alelnök ideiglenes elnöki kinevezését, és ötnapos országos gyászt rendelt el a helikopterszerencsétlenségben elhunyt Ebrahim Raiszi államfő halála miatt.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
Nem számíthatunk már túlélőre - mondta Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság merülésvezetője a Hír TV-nek a verőcei Duna-szakaszon történt hajóbalesettel kapcsolatban.
Segítségnyújtás elmulasztása miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát hétfőn - közölte a rendőrség a police.hu-n.
Még Rodolfo is megirigyelné Karácsony Gergely "speciális baloldali, gyurcsányista trükkjét": úgy eltűntette Budapest pénzét, hogy közben semmi nem épült - közölte a Fidesz-KDNP főpolgármester jelöltje a Facebook-oldalán hétfőn.