2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Láncreakció 04:40

Belföld

A DK is azzal a céggel dolgoztat, ami felbukkant Magyar Péterék mögött

A Demokratikus Koalíció honlapján megtalálható tájékoztatóból kiderül, hogy részben az Estratos Digital GmbH. végzi a párt adatkezelését.

  • A DK is azzal a céggel dolgoztat, ami felbukkant Magyar Péterék mögött

Az Estratos Digital GmbH.-ra Magyar Péter mozgalmának egyre szövevényesebbé váló adatkezelési botránya irányította rá a közfigyelmet. Mint arról beszámoltunk, Magyar mozgalmának honlapján, a Talpramagyarok.hu-n közzétettek egy adatvédelmi tájékoztatót, amelyben mások mellett szerepelt az Estratos Digital GmbH. és a Lundadonate.org. A vállalkozásokban közös, hogy mindkettő a Bajnai Gordon-féle datadatos körhöz kapcsolható, no meg az, hogy miután ezt a Magyar Nemzet megírta, néhány óra múlva mindkét cég neve eltűnt Magyar Péter mozgalmának internetes adatvédelmi tájékoztatójából.

Az ügy rövid úton újabb fordulatokat vett. Először maga Magyar Péter állt a Magyar Nemzet kamerája elé, és arról beszélt, hogy egy másik szervezettől vették át a dokumentumot. Mint mondta: „Valakitől kaptunk egy adatvédelmitájékoztató-mintát, és azt kitettük. Ennyi történt. Nem akartunk érte külön fizetni.” Hamarosan kiderült az is, hogy a Talpramagyarok.hu adatkezelési tájékoztatójának pdf-változatában Bárdos Barnabás neve szerepel a szerző rubrikában. És hogy kicsoda Bárdos? Ő volt a korábban a baloldali tüntetéseken rendszeresen feltűnő színész-aktivista, Molnár Áron által alapított mozgalom, a noÁr pénzügyekért felelős menedzsere. Talán nem meglepő, hogy a mozgalom adatkezelését is részben a DatAdat végezte.

A teljes cikket a Magyar Nemzet Online-on olvashatják. 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!