2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:00

Belföld

A Déli és a Nyugati összekötése, 3-as metró Káposztásmegyerig

Az M3-as metróvonal meghosszabbítása Káposztásmegyerig, a Déli és a Nyugati pályaudvar összekötése a föld alatt – a többi közt ezeket szeretné megvalósítani a főváros és a kormány 2030-ig. Egy Budapestről szóló konferencián a főpolgármester azt is jelezte, november 17-én megalakul a kormány és a főváros képviselőiből álló tízfős testület, amely a következő évtized fejlesztéseit meghatározza. Mint mondta, az a cél, hogy Budapest Európa top három városa közé kerüljön.

  • A Déli és a Nyugati összekötése, 3-as metró Káposztásmegyerig

Tavaly novemberben kezdődött el az M3-as metró felújítása a Lehel tér és Újpest-központ között. Itt egyáltalán nem közlekednek a szerelvények, pótlóbuszok szállítják az utasokat. A felújítás csaknem egy éven keresztül tart.

„Az alábbiakat mindenképpen tervezem a tanács elé vinni: a 3-as metró középső szakaszát, az M3-as metró felszín közeli aluljáróinak felújítását” – azokat a terveit sorolja Tarlós István, amelyeket szeretne még megvalósítani. Egy Budapestről szóló konferencián a főpolgármester azt mondta: novembert 17-én alakul meg a Fővárosi Közfejlesztési Tanács, amely Budapest 2030-ig szóló fejlesztéseit határozza meg. Tarlós István fejlesztené a fogaskerekűt, folytatná a BKV járműállományának cseréjét és meghosszabbítaná az M3-as metró vonalát Káposztásmegyerig.

„A közfejlesztési tanácson keresztül már az államnak is projektjei lesznek, tehát sokkal biztonságosabbá és stabilabbá válik a finanszírozás” – szögezte le a főpolgármester.

A fővárost érintő vasúti közlekedésben is lesznek változások – erről már a MÁV elnök-vezérigazgatója beszélt. A többi között új motorvonatokat szereznek be, új állomásokat építenek, felújítják a HÉV-vonalakat, újakra cserélik a szerelvényeket. A legnagyobb terv az, hogy a föld alatt összekössék a Déli és a Nyugati pályaudvart.

„Az utasok fele a Budapest-elővárosi közlekedésben és a tömegközlekedésben adódik most, akkor azt lehet mondani, hogy ez egy forradalmi változás lenne. Nem beszélve arról, hogy – csak egy egyszerű hasonlat – ha Székesfehérvárról elindul a már újonnan beszerzett Flört motorvonataink, azoknak nem kell megállni a Déli pályaudvaron, hanem tovább tud menni a Nyugatiba. Ezáltal egyébként sokkal jobb városi megközelítést tud kínálni az utasoknak, hiszen le tudnak szállni a belvárosban átszállás nélkül, és nem beszélek arról, hogy ezek a vonatok szinte megállás nélkül tovább tudnak menni akár Esztergom, akár Vác, vagy akár Hatvan, vagy Miskolc irányába”– mondta Homolya Róbert.

A fejlesztésekhez szükséges pénz egy részét uniós forrásból teremtenék elő – erről már a Budapestért és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár beszélt.

„Nagyon számítunk majd az uniós források feltérképezésére. Jó esélyt látok arra, hogy a következő uniós finanszírozási ciklusnak Budapest jóval nagyobb mértékben legyen nyertese, mint a lezárulónak” – mondta Fürjes Balázs.

Az államtitkár hozzátette: a nyáron felkértek civil és szakmai szervezeteket, hogy további javaslatokat fogalmazzanak meg. Hamarosan pedig egy honlapot is indítanak, ahová bárki beírhatja az ötleteit. A kormány célja az, hogy 2030-ra Budapest Európa top három városa közé kerüljön.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor hozzátette: 2A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!