2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 19:15

A csok egyáltalán nem megoldás a bajra

2016. október 22., szombat 12:00, frissítve: vasárnap 08:22

Soha nem látott mértékben nőtt az utcára került adósok száma a márciusban lejárt kilakoltatási moratórium óta – tudta meg a Magyar Nemzet. Az adatok szerint az elmúlt évekhez képest háromszor annyian veszítették el otthonukat. A Látótérnek egy gazdasági szakértő azt mondta: a lakhatásra az állami családi otthonteremtési kedvezmény egyáltalán nem megoldás.

„Ő nekem a súlyos asztmás gyerekem, most már azért jóval nagyobb, de, sűrűn szokott kórházban lenni az asztmája végett” – Danka Andrea négy gyerek édesanyja. Egy omladozó vakolatú, penészes, csótányokkal teli józsefvárosi önkormányzati lakásban éltek hatan tíz éven keresztül. Az asszony évek óta munkanélküli.

Eddig összesen 3,2 millió forint tartozást halmoztak fel az önkormányzat és a közszolgáltatók felé. Most egy anyaotthonban élnek.

60 ezer egy szobáért

Pintér Imre Mezőkövesdről költözött a jobb megélhetés reményében a fővárosba. Most üzletvezető egy éjjel-nappali boltban, egy héten hat napot, naponta 12 órát dolgozik. Jól keres – állítja, mégis alig jön ki a pénzéből, nagy részét elviszi az albérlet. Hárman laknak egy XIII. kerületi panelban, egy szobát bérel hatvanezerért.

„Saját garzonra gondoltam én is először, de nem tudom megfizetni. Mert, ugyebár, hogyha úgy nézzük, most 90 ezer forintot elkérnek egy garzonért. Mellé még két hónap kaució, mindjárt úgy néz ki, hogy 270 ezer forint indulónak. De most, aki felköltözik Pestre, mert otthon nincs munka, nincs pénz, akkor honnan kerít elő 270 ezer forintot?” – tette fel a kérdést Pintér.

A Város Mindenkié Mozgalom két hete szervezett tüntetést Budapesten az emberek kilátástalan lakhatási helyzete miatt. A csoport egyik tagja szerint 30-40 ezer embert érinthetnek a lakhatási gondok.

„Magyarországon az a legnagyobb probléma, hogy nincs lakáspolitikánk, illetve nincs a lakhatáshoz való jog az alkotmányban és gyakorlatilag így bárkit érinthet, utcára tehetnek bárkit elhelyezés nélkül, ez a legnagyobb baj Magyarországon” – mutatott rá Erdősné Csurika Mária, A Város Mindenkié tagja.

Az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondja: a lakhatásra a csok egyáltalán nem megoldás.

„A családi otthonteremtési kedvezmények rendszere elsősorban azokat a családokat támogatja, akik már maguk is rendelkeznek ingatlantulajdonnal, hiszen a kedvezmények mértéke, azok használt lakások esetében néhány millió forintot jelentenek több gyermek vállalása vagy több gyermekkel való költözés esetén. (…) új lakást például Budapesten 30-40 millió forint alatt nem nagyon lehet kapni abban a méretben, amiket a jogszabály előír” – magyarázta Balogh László vezető gazdasági szakértő.

Az ingatlanszakértők szerint korrekt bérlakásprogrammal lehetne segíteni ezeken az embereken.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!