2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

A CEU-ról is tárgyalt az osztrák elnök

2017. június 13., kedd 15:26, frissítve: kedd 17:15

A Soros György által alapított CEU jövője is szóba került az osztrák elnök magyarországi hivatalos látogatásán. Alexander van der Bellen, aki maga is egyetemi tanár, Budapesten rektorokkal és rektorhelyettesekkel találkozott, mielőtt Áder János a Sándor-palotában fogadta.

Lovasok felvezetésével érkezett meg az osztrák államfő a Szent György térre, akit Áder János fogadott hivatalában. A két elnök csaknem két órán át egyeztetett gazdasági, környezetvédelmi és energetikai kérdésekről a Sándor-palotában.

Az osztrák sajtó a civiltörvényről kérdezte Áder Jánost, amit a tájékoztatóval egy időben fogadott el a parlament. Az államfő szerint a nemzetközi kritikát kiváltó jogszabály céljaival a Velencei Bizottság is egyetért. „Ha megengedi, a törvény elfogadásával megvárnám a kommenteket, utána minősíteném a törvényt és mondanék róla véleményt, miután a parlament ezt elfogadta” – mondta.

Alexander van der Bellen szerint a Velencei Bizottság kifogásait komolyan kell venni: „üdvözölném azt, hogyha a bizottság mindennemű ajánlását nagyon komolyan vennék”.

A szövetségi elnök a kötelező betelepítési kvótáról is beszélt, melynek feltételeit eddig Ausztria nem teljesítette. A politikus hivatalos Magyarországi látogatásán egyetemi vezetőkkel is találkozott, így a CEU és a kormány viszonyát is értékelte.

„Ezek nagyon érdekes megbeszélések voltak, nem is szeretnék sokkal többet mondani róla, mint azt, hogy a Közép-európai Egyetem és a magyar kormány közötti feszültségek is megszüntethetőek lesznek” – vélekedett.

Az osztrák államfő egynapos magyarországi látogatásán Orbán Viktor miniszterelnökkel is egyeztetett. Az egyik osztrák újságíró azt nehezményezte, hogy a sajtót az eseményről kizárták. Alexander van der Bellen elmondása szerint a magyar fél döntött arról, hogy az egyeztetés után nem tartanak nyilvános tájékoztatót.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!