2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar ráadás

Következik:

Hazahúzó 01:00

„A brókerbotrány minisztere”: Fazekas elbukta a pert

2016. május 12., csütörtök 16:06, frissítve: csütörtök 20:00

Bele kell nyugodnia „a brókerbotrány minisztere” jelzőbe Fazekas Sándornak. A földművelésügyi tárca vezetője jogerősen is elveszítette a személyiségi jogi pert Gőgös Zoltán volt szocialista agrárállamtitkár ellen.

410 millió forintot bukott a tavalyi brókerbotrányban a Földművelésügyi Minisztérium egyik cége, az Állami Tartalékgazdálkodási Nonprofit Kft. Az MSZP szakpolitikusa, Gőgös Zoltán egy sajtóközleményben a brókerbotrány miniszterének nevezte Fazekas Sándor tárcavezetőt, aki az ellenzéki politikus szerint eltőzsdézte a közvagyont.

A miniszter jó hírneve megsértéséért pert indított, amelyet első fokon elvesztett. Másodfokon a Győri Ítélőtábla járt el, ahol a két politikust ügyvédek képviselték. A miniszter jogi képviselője azt hangoztatta, hogy Fazekas Sándor nem tudott a cég befektetéséről. „Ezzel a miniszter nem takarózhat” – mondta Gőgös Zoltán ügyvédje.

„A tulajdonosi jogokat egyértelműen a felperesi minisztérium gyakorolta. És ki a felelős például az államtitkár munkájáért, hogy ha nem a miniszter. Tehát e körben igen is ezt a kritikát a felperesi miniszternek tűrnie kell, akiről nem magánszemélyként van szó a sérelmezett közlésben, hanem miniszterként, és az ő eljárása és felelőssége, ami a kritika tárgyát képezte” – fejtette ki Czeglédy Csaba, Gőgös Zoltán jogi képviselője.

Fazekas Sándor másodfokon is elveszítette a személyiségi jogi pert. „Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helyben hagyja. Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg 15 napon belül az alperes részére 138 430 forint másodfokú eljárási költséget” – mondta ki Lezsák József tanácsvezető bíró.

Az ítélet indokolása szerint Gőgös Zoltán közügyben nyilvánított politikai véleményt. „A sérelmezett kitételek közügyekben való megszólalást, közérdekű vitában kifejtett álláspontot tükröznek, s ezáltal a közügyek szabad vitatásával összefüggésben álló magasabb szintű védelem alatt állnak” – fejtette ki a bíró.

Az ítélet jogerős.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!