2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Komment

Következik:

Napi aktuális 06:00

A becsült ár több mint duplájáért újítanak fel vasútvonalat

, ,

2016. november 30., szerda 19:32, frissítve: vasárnap 20:04

Jelentősen drágult a Kelenföld–Százhalombatta-vasútvonal felújítása. A kivitelezési munkát a tervezők eredetileg 31 milliárd forintra becsülték, a győztes kivitelező végül 51 milliárdért vállalta. A közbeszerzést kiíró Nemzeti Infrastruktúra–fejlesztő Zrt. szerint a tervező cég rosszul becsülte meg a fajlagos költségeket és a piaci helyzetet, ezért a jövőben a NIF állapítja meg a költségeket.

A Kelenföld vonatállomást Százhalombattával összekötő szakasz felújítására a NIF Zrt. tavaly írt ki közbeszerzést. A beruházás során 50 kilométer sínt és elektromos vezetéket, hidakat, aluljárókat és peronokat építenek majd át több mint négy éven keresztül.

A kivitelezés költségeit eredetileg 31 milliárd forintra becsülte a tervező cég, a Magyar Közlönyben közzétett adatok szerint: a költségek megnövekedtek, a nyertes cégek pedig végül 51 milliárdért végezhetik el a felújítást.

A kiírásért felelős társaság a tervezői díjak emelkedésével magyarázza az eltérést. „Itt a mérnökárnak a megadásánál nem teljesen voltak egyértelműek a felelősségi körök. Ezt még korábban a tervező cég adta meg, amelyet a NIF átvett. Itt 2016-tól indulóan nálunk építettünk egy árszakértői csapatot, amelynek az a feladata, hogy a jövőben már ne a tervezőcégeknél legyen a mérnökárnak a meghatározása, hanem a NIF Zrt.-nél” – mondta Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője.

A MÁV képviselői nem nyilatkoztak az ügyben, még arra sem válaszoltak, miért nem terveztek illemhelyet a Kelenföldi pályaudvar 2014-ben felújított aluljárójához. A sajtós csak annyit vetett oda stábunknak, hogy a kelenföldi vasútállomás témáját nyugodtan küldjük el, és utánanéz, hogy mi történik ott.

Az történik, hogy az utasok a pékség, a pénzváltó és a jegykiadó automata mellett hiába keresik az illemhelyet, nem találják. A padokra viszont már felszerelték a hajléktalanok fekvését akadályozó fém alkatrészeket. A területen szolgáló BKK-s alkalmazott legalább hallott már arról, hogy a környéken van WC.

– Mosdót keresem.
– Az nincsen. A Volánbusz telepére kellene felmenni, és ott van állítólag.

A takarítók viszont a régi főépülethez irányították a stábot.

– Az messze van?
– Hát eléggé.
– Máshol nincsen?
– Nincs.

A kelenföldi állomás térképén sincs feltüntetve az illemhely.

A Hír TV bejárta a teljes vasútállomást, sőt még a környéken lévő autóbusz-pályaudvarra is ellátogatott. Nyilvános WC-t viszont összesen csak egyetlen helyen talált, azt a helyet viszont elfelejtették feltüntetni a térképen.

Az ott dolgozó alkalmazott is elismerte, hogy nehezen található meg az egyetlenegy említett WC. „Arra panaszkodnak, hogy messze van, nem tudnak átrepülni, mint a galambok onnan. Le kell jönni az aluljárón” – panaszkodott.

A peronoktól sietős tempóban csaknem négy percig tart a WC-hez érni, de ahhoz tudni kellene, hogy hol van.

Az új belföldi és nemzetközi vasúti menetrend december 11-én lép életbe, a MÁV arra számít, hogy az utasszám idén több mint két százalékkal növekszik a tavalyihoz képest.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!