2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Belföld

3 milliárdra hízik a kárpátaljai szociális csomag keretösszege

Megduplázza és majdnem 3 milliárd forintra emeli a kormány a kárpátaljai magyarság támogatását célzó szociális csomag jövő évi keretösszegét.

  • 3 milliárdra hízik a kárpátaljai szociális csomag keretösszege

A magyar kormány 2015-ben döntött a kárpátaljai szociális csomag bevezetéséről, azóta minden évben bővítik az összeget. Évente 23-24 ezer embernek tudnak majd segíteni az oktatás, az egészségügy, a média területén, illetve a szociális és kulturális ágazatban ezzel az összeggel. A döntéssel a kárpátaljai magyar pedagógusoknak járó éves támogatás összege az eddigi 270 ezer forintról 500 ezer forintra növekszik majd.

„2019-től a programcsomag keretösszege gyakorlatilag megduplázódik. Ez azt jelenti, hogy a 2019-re előirányzott 1,4 milliárd forintot közel 3 milliárd forintra emeli a kormány. Tehát, ami a költségvetési törvényben szerepelt, ez ezzel megduplázza – ismertette Potápi Árpád János. – Ennek az okai a következők voltak: legerősebben az elvándorlás ezeket a rétegeket érinti, tehát az értelmiséget. Azok, akik a tanügyben dolgoznak, tehát pedagógusok, illetve akik az egészségügyben dolgoznak. Számunkra nagyon-nagyon fontos az, hogy ők is kitartsanak Kárpátalján” – emelte ki a nemzetpolitikai államtitkár.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!