2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Belföld

2024-ben csapatsportokban is sikeresek lesznek a magyarok az olimpián

Szabó Tünde szerint a 2024-es, párizsi olimpia nagyon sikeres lesz magyar szempontból a csapatsportok tekintetében is.

  • 2024-ben csapatsportokban is sikeresek lesznek a magyarok az olimpián

A 2015 óta hivatalban lévő sportért felelős államtitkár többek között erről is beszélt a Kossuth Rádiónak adott szerda esti interjújában, amelyben kifejtette: a látványsportokat is érintő 2011-ben indult fejlesztési, utánpótlásnevelési programnak 12-14 évre van szüksége ahhoz, hogy beérjen, ez az időszak pedig éppen a párizsi fővárosban sorra kerülő ötkarikás játékok idején lesz esedékes.

Az interjúban Szabó Tünde hangsúlyozta, továbbra is az egyik fő cél, hogy Magyarországon minden gyerek sportoljon, feladatuk pedig az, hogy ehhez minden feltételt biztosítsanak, ezáltal pedig sikeres legyen az utánpótlás-nevelés, amely később az élsportban hozza magával a sikereket.

Az államtitkár kijelentette, az eddig elvégzett munka nagyon jó irány, ezen fognak tovább haladni a jövőben is.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Ekkora árra senki sem számított + videó

Ekkora árra senki sem számított + videó

Halálos áldozatai is vannak a heves esőzéseknek világszerte. Irán, több arab állam és Oroszország is komoly áradásokkal küzd. Ezrek voltak kénytelenek elhagyni lakóhelyüket.
Már a hajós forgalmat is ritkítaná a főpolgármester + videó

Már a hajós forgalmat is ritkítaná a főpolgármester + videó

Tízezer hajós és még ennél is több turizmusban dolgozó megélhetése kerülne veszélybe, ha Karácsony Gergely kitiltja a hajók nagy részét a Dunáról. A Duna-parti Építési Szabályzat tervezett módosítása szerint a jövő évtől tiltanák ki a hajókat a legtöbb kikötőből. A 24 kikötő több mint felét pedig megszüntetnék.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Újabb feljelentés Magyar Péter ellen

Újabb feljelentés Magyar Péter ellen

Dúró Dórának a parlament folyosóján annyit mondott, kezét csókolom, de nem egyeztetett vele - így reagált Kocsis Máté az atv.hu-nak, miután Magyar Péter azt állította, hogy Kocsis és Dúró rendszeresen egyeztet.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!