2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

16 évet kapott a zalai késelő

2017. február 28., kedd 13:55

Az elsőfokú ítéletet helybenhagyva jogerősen tizenhat év fegyházra ítélte a Pécsi Táblabíróság azt a Zala megyei férfit, aki másfél éve két embert késelt meg. A vádlott korábban két alkalommal is ölt.

A vádlott részegen kereste fel volt élettársát, hogy az visszafogadja, de a nő elutasította. A férfi ettől mérges lett, és az udvaron, majd a lakásban két számára ismeretlen sértettet megkéselt. Egyiket a mellkasán, a másikat a vállán, a mellkasán és a homlokán érte a szúrás. Életveszéses sérüléseket okozott.

A férfi az utolsó szó jogán a tizenhat év fegyházbüntetés enyhítését kérte. „Hogyha szabad mondani, én is azt mondom, bűnös vagyok. Elismerem, megbántam. Bár ne mentem volna oda! Hogyha lehetne, akkor enyhébb fokozatba, ahogy az ügyvéd úr mondta, minősítsék ezt a bűncselekményt. Mert bűnös vagyok, elismerem százszázalékosan” – mondta Sz. Zoltán.

Az ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. A bíró az indoklásban azt mondta, a tanács keze meg volt kötve, ügyészi fellebbezés hiányában nem lehetett súlyosítani.

„Mindenkit, aki vele szembe jött, illetve aki hozzá legközelebb állt, azt megszúrta. Ilyen körülmények között az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztés büntetés, a tizenhat év fegyház nemhogy eltúlzottnak nem tekinthető, hanem a másodfokú bíróság álláspontja szerint inkább ez a büntetés enyhe. Azonban a vádlott terhére fellebbezést nem jelentettek be, így a büntetés súlyosítására nem kerülhet sor” – jelentette ki Tóth Sándor, a Pécsi Ítélőtábla tanácsvezető bírója.

Az ötvenkilenc éves vádlottat korábban kétszer is elítélték emberölését, mindkét áldozata meghalt. A gyilkosságokért összesen huszonöt évet kapott.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!