2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

140 millió a nemzeti oltóanyaggyár megvalósításának előkészítésére

A kormány 140 millió forintot fordít a nemzeti oltóanyaggyár megvalósításának előkészítéséhez kapcsolódó feladatokra, amelyekben az innovációért és technológiáért felelős miniszter, az emberi erőforrások minisztere és Debreceni Egyetem működik majd együtt – olvasható a Magyar Közlönyben.

  • 140 millió a nemzeti oltóanyaggyár megvalósításának előkészítésére

A kormányhatározat szövegében az áll: a kormány egyetért azzal, hogy az oltóanyagoknál „a hazai ellátásbiztonság szavatolása és az importkitettség csökkentése nemzetstratégiailag kiemelt érdek”, ezért indokolt megvizsgálni a hazai oltóanyaggyártás újraindításának lehetőségét.

Ezért felkérik az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy az emberi erőforrások miniszterével és a Debreceni Egyetem szervezetével együttműködve egy előkészítő szakmai tanulmányban vizsgálja meg a nemzeti oltóanyaggyár megvalósíthatóságát. Ennek részeként május 31-ig meg kell vizsgálniuk a piaci környezetet, el kell készíteniük az oltóanyaggyár költség-haszon elemzését és a megtérülési számításokat, javaslatot kell tenniük az állami szerepvállalás intézményi hátterére, foglalkozniuk kell a létrejövő szellemi termékek, szabadalmak, oltalmak, fizikai termékek jogi védelmével, el kell készíteniük a kutatással, valamint a szakértői és klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos előkészítési költségek becslését, valamint az építészeti, technológiai koncepcióterveket és a tervezői költségbecslést.

Mindehhez a pénzügyminiszternek kell gondoskodnia 140 millió forint forrásról a Debreceni Egyetem számára – olvasható a közlönyben.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!