2005-06-15 17:47
1 nagyobb mint 2? - A Citroen C1 bemutatóján jártunk
Majdnem teljes a Citroen modellkínálata a C1-es tegnapi bemutatóját követően. Már csak a C6-os hiányzik, melyet az idei Budapesti Autószalonon viszont már láthatunk is. Most azonban térjünk vissza a legkisebb Citroenre, amely ugye azonos a Toyota Aygoval és a Peugeot 107-tel. Ez az az autó, melyet akár hazánkban is gyárthatnának, ám sajnos ez sem a miénk lett…
A C1-es a Mazda 121-esre emlékeztet, ami a maga idejében óriási siker volt annak köszönhetően, hogy bár kis autó volt, mégis óriási volt az utastere. És pont ez az, ami miatt a C1 a 121-esre emlékeztet. A sajtótájékoztatót követő próbaútra ketten szálltunk be az autóba szintén 180 centinél magasabb kollégámmal. Beállítottuk az üléseket, majd meglepődve nyugtáztuk, hogy egy bő arasznyi hely van még a mi üléseink támlája és a hátsó ülések ülőlapja között, ami ezen nem túl bonyolult mérési szokás tapasztalatai alapján ritka a kisautókban. Persze ennek is megvan az ára, hiszen így a csomagtartó elég picinyke, de két közepes méretű bőrönd állítva azért elfér benne.
A Citroen mindig is híres volt különleges dizájn megoldásairól és ez alól természetesen a C1 sem kivétel. A vezetővel szembeni kerek kilométerórából, mely a kontrollámpákat is magába foglalja, kiáll a fordulatszámmérő, ami igen őrült, de jópofa megoldás. A fűtés kezelőgombjai között található tejszínű műanyag pedig világít a sötétben, de egyébként maguk a tekerőgombok is nagyon egyedi kialakítást kaptak. Az cd-s rádió pedig elég jól szól.
A C1 hazánkban a háromhengeres egyliteres változó szelepvezérlésű motorral kapható, amely 68 lóerős. Ez a vetélytársak közül a legkisebb fogyasztással büszkélkedhet, hiszen a gyári adatok szerint vegyes használatban 4.6 litert fogyaszt. Ez egyébként nagyon jól példázza a modell mögötti marketing-elképzelést, miszerint a C1-ben mindössze az van benne, ami nagyon kell egy autóba, melyet egyébként kifejezetten városi közlekedésre terveztek. A motort kicsit pörgetni kell, de akkor viszont egész jól teljesít még bekapcsolt légkondicionáló mellett is. Autópályán is kipróbáltuk a kis virgoncot és 130-ig ott is gond nélkül gyorsítottunk, ám ezután már elfogy a motor ereje, de azért 145 km/órás sebességig azért fel lehet tornászni a tempót.
A „csak az legyen benne, ami muszáj”-filozófia tükröződik a felszereltségben is, melyek közül kettőt lehet megkülönböztetni: az X-et és az SX-et, bár ezekből három- és ötajtós is rendelhető. Az X két légzsákot, blokkolásgátlót, fékerőelosztót, négy biztonsági övet és fejtámlát valamint teljes értékű pótkereket tartalmaz. A magasabb opciónál erre jön még a két oldallégzsák, az elektromos szervokormány, el. ablakemelő, táv. központizár, állítható kormánymagasság, az 50/51 arányban dönthető hátsó ülés, velúr üléshuzat és a színre fújt tükrök. A manuális klíma már plusz 180 000 forintot kóstál, míg a CD-s rádió ennek pont a felét, 100 000-ért pedig tolatóradart is rakathatunk az autóba.
A 3 ajtós X felszereltségű C1-es 2 169 000 forintot kóstál, míg az SX majdnem 2.6 millióba kerül. Ha azt nézzük, hogy 2.3 millióért már dízel Fiat Pandát kap az ember, akkor egészen biztos, hogy ez az ár kicsit túlzott még akkor is, ha a C1 kategóriája egyik legjobbja. No, és akkor még nem is tudjuk, hogy ugyanez az autó Toyota Aygoként, vagy Peugeot 107-ként mennyit kóstál majd.