Tavaszodik. Egyre jobban vágyunk a fényre, vagy így, vagy úgy. A barnulás szerelmesei mindinkább a mesterséges napozásra esküsznek. Egyre több helyen találunk szoláriumokat, de az UV-lámpás házaknak – főleg a bőrgyógyászok szemében – nincs jó hírük.
Ki ne szeretne vonzóan barna, egészséges bőrszínű lenni egész évben? Ennek ma már semmi akadálya – a negyedszázada megjelent mesterséges barnítólámpáknak köszönhetően. Mégis... Az elmúlt években 10 százalékkal nőtt a bőrrákos betegek száma.
Van-e összefüggés? Számos magyarázattal álltak elő a bőrgyógyászok, de a legegyértelműbb választ a barnulni vágyók szokásai adják meg. Az, akinek a barnaság a fontos, nemcsak a szoláriumban, de a tűző napon is előszeretettel sütteti a hasát – és halmozza, gyűjti az UV-sugarakat. Ezt pedig a bőr már nem tudja feldolgozni.
Mesterséges és természetes UV
Az ultraibolya-sugarakat (UVA és UVB) természetes esetben a nap sugározza. Erősségük függ a napszaktól, illetve a felhők mennyiségétől. A sugarakkal szemben a szervezet védőreakciója a barnulás. A szoláriumokban található fénycsövek is UV-sugarakat bocsátanak ki, csakhogy főleg UVA-sugarakat, amelyek elsősorban a bőr öregedését okozzák. Ráadásul a fénycsövek ereje többszöröse a nap által sugárzott mennyiségnek. Bőrünk nem tud különbséget tenni a mesterséges és a természetes sugarak között, nem védekezik másképp. A megoldás a mértékletesség.
Minden UV veszélyes a bőrre
Először a kilencvenes évek közepén hallhattunk az UV-sugarak káros hatásáról. A tudomány korábban jó UVA és rossz UVB-sugarakról beszélt, utóbbiak a bőr égéséért és a napszúrásért felelősek. Csakhogy időközben kiderült, hogy az UVB-sugarakat kiszűrő, csakis UVA-sugarakat kibocsátó fénycsövek is ugyanannyi – ha nem több – kárt okoztak a barnulni vágyók bőrén. Ma már tudjuk, hogy az UVB égető hatása mellett az UVA is felelős a bőr öregedéséért és a bőrrák kialakulásáért. Ráadásul nagy dózisú UVA-sugarak is képesek napszúrást, leégést okozni.
Előbarnulhatunk-e a szoláriumban? Nyaralás előtt elmegyek néhányszor a szoláriumba, így nem leszek hófehér, ráadásul nem is fogok leégni az első napon! – gondoljuk a vízparti vakációzás előtt. Csakhogy ez nem a legjobb megoldás. Ha ugyanis a nyaralás első napjaiban csak barátkozunk a napozással, óvatosan, apránként szoktatjuk bőrünket az erős sugárzáshoz, az UVB-sugarak hatására megvastagodik a felső hámréteg, és védettebbé válunk. Persze, ha egy hétre megyünk nyaralni, és csokibarnán szeretnénk hazatérni, ezzel jó néhány napot elvesztegetünk. De a barnaság tulajdonképpen csak divat kérdése. Legyen a bőrünk világos vagy sötét, érzékeny vagy sötétkreol, ha túlzásba visszük a napozást, előbb vagy utóbb pórul járhatunk.
Milyen típusú a bőröd? 1. bőrtípus
Bőrszín: nagyon világos, tejszínű, vöröses szeplőkkel tarkított bőr
Haj: vörös
Barnulás: Ez a fajta bőr nem igen barnul, hamar leég, nagyon érzékeny
Ajánlott idő a szoláriumban: első alkalommal 5-10 perc
2. bőrtípus
Bőrszín: világos, enyhén szeplős bőr
Haj: szőke
Barnulás: Könnyen leég, de huzamosabb ideig tartó rövid napozásokkal egy kicsit lebarnulhat ez az érzékeny bőrtípus.
Ajánlott idő a szoláriumban: első alkalommal 10-20 perc
3. bőrtípus
Bőrszín: normális, enyhén kreol bőr
Haj: gesztenyebarna
Barnulás: Könnyen barnul, ritkán ég meg, a napfényre kevéssé érzékeny bőrtípus
Ajánlott idő a szoláriumban: első alkalommal 15-20 perc
4. bőrtípus
Bőrszín: kreol bőr
Haj: sötétbarna
Barnulás: Nagyon ritkán ég meg, általában könnyen és gyorsan barnul, a napra nem érzékeny bőrtípus
Ajánlott idő a szoláriumban: első alkalommal 25-30 perc
5. bőrtípus
Bőrszín: nagyon kreol
Haj: sötétbarna vagy fekete
Barnulás: Nagyon gyorsan és tartósan barnul, egyáltalán nem érzékeny a napra ez a típus
Ajánlott idő a szoláriumban: első alkalommal 25-30 perc
A barnulás 10 aranyszabálya
1. Mielőtt elkezdenél szoláriumba járni, vizsgáltasd meg a bőrödet egy
bőrgyógyásszal, és kérd ki a véleményét: ajánlatos-e neked a szolárium, és mennyi időre veheted igénybe alkalmanként.
2. Ne menj túl gyakran szoláriumba. Hagyj ki legalább 48 órát két alkalom között.
3. A szoláriumban viselj speciális szemüveget, amely nem engedi át az UV-sugarakat.
4. Ne menj szoláriumba, ha olyan gyógyszert szedsz, ami fényérzékennyé tehet.
5. Kerüld a mesterséges napozást, ha terhes vagy, vagy ha nagyon érzékeny a bőröd.
6. Ne barnulj teljesen meztelenül a szoláriumban: a nemi szervek környéke fokozottan érzékeny az UV-sugarakra.
7. Ne használj olyan krémet, ami gyorsítja a barnulást: a fénycsövek
önmagukban is nagyon erősek.
8. Minden alkalommal hidratáld a bőrödet a barnulás után.
9. Tartsd be a bőrödnek ajánlott napozási mennyiséget. Évente (!) 5-10 alkalom ajánlott a világos bőrűeknek, és legfeljebb 15 alkalom a sötétebb bőrűeknek.
10. A bőrrák kialakulásának megelőzése érdekében ne kombináljuk a szoláriumot és a napozást.